
|
15aug.
A Föld inváziója – Csata: Los Angeles DVD és Blu-ray megjelenés
|
Hír
– Azért tudtam jó filmet készíteni a Földünkre támadó idegenekről, mert hiszek bennük – lepte meg rajongóit nemrég egy nyilatkozatával Jonathan Liebesman rendező, aki A Föld inváziója – Csata: Los Angeles című filmjével lépett az akció-műfaj legmenőbb szakértői közé. A Los Angelest elpusztító idegenek ellen harcoló utolsó katonai alakulat történetének márciusi bemutatója végképp zöld utat nyitott neki Hollywoodban: nemcsak A titánok harca második részét, de a Warner Bros. különlegesen látványosra tervezett antik háborús szuperpodukcióját, a Julius Caesar-t is ő forgathatja. A Föld inváziója DVD és Blu-ray változatának megjelenése alkalmából a rendező azt is elárulta, hogy a lakásában jó pár ufó-figyelő és idegen lény érzékelő van beélesítve – biztos, ami biztos alapon. És tényleg nincs is egyedül: nemcsak űrlények, hanem hozzá hasonlóan gyanakvó ufóvadászok is bőven körülveszik. A Blu-ray lemez megjelenésének idejére ezért indul egy földönkívülieket kereső játék: azok, akiknek van okostelefonja, letöltik a megfelelő kódot, és lencsevégre kapnak, majd megosztanak egy jövevényt, PlayStation3-at nyerhetnek. További részletek A Föld inváziója - Csata: Los Angeles facebook oldalán találhatóak.

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 15. hétfő, 16:38 |
|
15aug.
A csodálatos Pókember - A pók és a világhír
|
Hír
A forgatás nehéz volt, az akciójelenetek még nehezebbek, de most jön az igazi megpróbáltatás: a rajongók hada. Andrew Garfield 94 napig forgatta A csodálatos Pókember-t (The Amazing Spiderman, hazai bemutató: 2012. július), a filmen már a digitális effektek specialistái dolgoznak tovább, ő pedig a következő nagy meccsre készül: a világhírre. – A szüleim eddig mindenhova elkísértek – vallotta be nemrég a 27 éves, szakmájában szokatlanul szerény színész. – A forgatás jó pár napján is kinn voltak, főleg olyankor, amikor a legijesztőbb kaszkadőrmutatványokban kellett részt vennem, kábelekre kötve huzigáltak 8 emelet magasságban. Az a munkamegosztásuk, hogy anyám félt, apám büszke. Oké, mindketten büszkék, mert tudják, hogy tízéves korom óta őrzöm a Pókember-képregény egyik legelső kiadását, amin rajta van Stan Lee aláírása. Egy valamit viszont mostanáig titkolt az új pókember: hogy 18 évesen, amikor az első Tobey Maguire főszereplésével készült Pókember-film a mozikba került, és elsöprő nézettségével megalapozta a szuperképességű figura későbbi sikereit, ő a Portobello Road-i ócskapiacon beszerzett DVD-ről nézte meg a filmet… IC Press

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 15. hétfő, 16:36 |
|
15aug.
Tintin kalandjai - Spielberg képregénye
|
Hír
Steven Spielberg és Peter Jackson következő, közös nagy filmje, a Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin, hazai bemutató: november) annak köszönheti a születését, hogy Steven Spielberg nem tud franciául. Így, amikor először a kezébe került a film alapjául szolgáló képregény egyik füzete (történetesen a hetedik rész), egy kukkot sem értett belőle. És azon kapta magát, hogy mégis végigolvassa a történetet, és mindent ért. – Csak unatkozva lapozgatni kezdtem egy francia nyelvű képregényt – emlékezett vissza egy nemrégi párizsi sajtótájékoztatón a háromszorosan Oscar-díjas rendező. – Aztán végigolvastam, és egyáltalán nem éreztem úgy, hogy bármiről lemaradtam volna, noha tényleg egy szót sem értettem belőle. És rájöttem, hogy Hergé, az alkotó tökéletes storyboardot rajzolt. Csak maga sem tudott róla. Ha pár évtizeddel később születik, biztosan filmes lett volna. Még szerencse, hogy nem így történt: így én csinálhatom meg a Tintin kalandjai-t. Az élő szereplők bevonásával forgatott, különleges digitális-animációs technikát alkalmazó film, melynek ifjú főhőse izgalmas kalandokat él át, Spielberg rendezésében és Jackson produceri közreműködésével készül. IC Press

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 15. hétfő, 16:35 |
|
15aug.
A Végső állomás 5. - A halál hídja
|
Hír
A Végső állomás-filmeknek szinte védjegye, hogy egy hosszú, aprólékosan kidolgozott és meglepő fordulatokkal teli akció-horror jelenettel kezdődik: az első rész repülőgép-szerencsétlenségét sztráda- és hullámvasút balesetsorozat folytatta, de úgy, hogy az alkotók mindig igyekeztek túlszárnyalni az előző rész izgalmait. A Végső állomás 5. (Final Destination 5, hazai bemutató: szeptember 8.) elején egy híd szakad le: és a filmesek csak hosszú, az egész világot felölelő keresés után találták meg a megfelelőt: a vancouveri Lions Gate-hidat. Az 1823 méteres függőhidat egy 111 méter magas torony tartja, alatta 61 méter magas hajók haladhatnak át, és csak a 14 tonnánál nehezebb kamionoknak kell kerülőutat keresniük. Mivel a hídon naponta 70 ezer autó halad át, hiába szeretett bele a rendező a csodálatos építménybe és az azt körülvevő hegyekbe: a stábnak – amellett, hogy az eredeti helyszínen is forgattak – másik három hídváltozatot is el kellet készítenie. A maketten kívül egy kétszáz méteres szakaszt is megépítettek belőle, amely pontos mása az eredetinek: természetesen a katasztrófa leforgatásához jó néhányszor el kellett rombolni és újraépíteni. Emellett egy tízméteres plató is készült, ami mögé hatalmas zöld vásznat feszítettek: itt azokat a snitteket vették fel, amelyekbe már a digitális szakemberek ügyeskedik be a félelmetes részleteket. És mint a sorozat legtöbb szereplője, a híd sem kerüli el sorsát: nem éri meg a következő folytatást… IC Press

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 15. hétfő, 16:34 |
|
15aug.
A majmok bolygója – Lázadás - Győznek a majmok
|
Hír
Az evolúció megfordult: a majmok visszatértek, és diadalmasan visszafoglalták a bolygót. A majmok bolygója – Lázadás (Rise of the Planet of the Apes, hazai bemutató: augusztus 18.) nem talált méltó versenytársa: egyesült államokbeli bemutatója után váratlanul nagy sikerrel lendült a toplista élére. A különleges technikai újítások önmagukban valószínűleg kevesek lettek volna, de az izgalmas történet és az emberek ellen forduló majmok első nagy csatája sokkal több nézőt vonzott a mozikba, mint az elemzők előzetesen várták. A James Franco és Freida Pinto (valamint az Avatar óta továbbfejlesztett különleges technika) főszereplésével készült thriller alkotóinak van miért verniük a mellüket. Az előre megjósolt 30-35 millió dolláros bevétel helyett több mint 54 millió dollár jegybevétel gyűlt össze az USA mozijaiban (ehhez 3648 mozi 5400 vásznára volt szükség), és a világ másik 26 országából is összejött még 23 millió dollár – pedig a legnagyobb mozis országokban még csak most jön a bemutató. A szaklapok természetesen már is találgatnak: afelől nincs kétségük, hogy ezek után folytatódni fog a sorozat, csak azt nem tudja senki, hogyan. A megkérdezett alkotók titoktartási szerződésükre hivatkoznak, az újságírók pedig találgatnak: az sem lehetetlen, hogy az embert rabszolgává tevő okos majmok története az űrben fog folytatódni… IC Press

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 15. hétfő, 16:33 |
|
04aug.
Soderbergh pihenni akar
|
Hír
Nyert már Oscar-díjat, Aranypálmát és közel volt az Arany medvéhez: Steven Soderbergh augusztus végén Cannes és Berlin után a Velencei filmfesztivált is meghódítja, hiszen soksztáros katasztrófafilmjét, a Fertőzés-t (Contagion, hazai bemutató: október) a világ egyik legelegánsabb, legizgalmasabb filmfesztiválján mutatják be Velencében. A Földön végigsöprő borzalmas járvány története a hivatalos program részeként, versenyen kívül kerül szeptember 3-án a Lido közönsége elé, és ha minden igaz a rendező kíséretében a film jó néhány szereplője is tiszteletét teszi. Matt Damon, Marion Cotillard, Kate Winslet, Jude Law, Laurence Fishburne és Gwyneth Paltrow is meghívót kapott a neves eseményre. Ám a hatalmas elismerés sem tántorítja el Soderberghet különös tervétől: nyugdíjba akar menni. A 48 éves filmes aki többnyire írója, operatőre, zeneszerezője, vágója és producere is saját filmjeinek, azt mondja, elege van. Néhány már beindított filmtervét még eljuttatja a premierig, azután búcsút mond a forgatásoknak – legalább is most ezt mondja. A hír már tavaly felreppent, de akkor senki nem hitte el. Még most is sokan kételkednek, ezért Soderbergh újra és újra megerősíti: kigyógyult a filmes fertőzésből, és abba akarja hagyni az egészet. IC Press

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 04. csütörtök, 17:43 |
Hír
Amanda Seyfried és Olivia Wilde együtt talán túl sok a jóból. Justin Timberlake fejét legalább is biztosan összezavarták: hárman együtt játszanak a Gattaca rendezője, Andrew Niccol új sci-fijében a Lopott idő-ben (In Time, hazai bemutató: október), mely egy olyan világban játszódik, ahol az idő átvette a pénz szerepét: a gazdagok évszázadokon át fiatalok maradhatnak, a szegényeknek viszont hamar lejár az ideje: és az egyenlő a halállal. Így lehetséges, hogy a Timberlake-nél a három évvel fiatalabb Olivia Wilde anyaszerepet kaphatott a fantasztikus ötletekkel teli filmben. – Benne van a színészi szerződésemben, hogy ha a partnernőm túl szép, nekem kötelező beleszeretnem – mondta Timberlake a múlt heti ComicConon. – Úgyhogy a forgatáson rögtön belezúgtam Amandába, még szerencse, hogy a filmben rengeteg közös jelenetünk van: én elrablom, és ő velem együtt menekül. Amanda Seyfried azt az apró részletet osztotta meg az érdeklődőkkel, hogy a munka után többnyire együtt maradtak a színészek. És mert sok fegyver is felbukkan a filmben, ők nem féltek használni. – Forgatások után együtt mentünk célba lőni – mesélte a Mamma Mia! sztárja, aki a Lopott idő kedvéért védjegyévé vált vörösesszőke hajzuhatagot rövid barna frizurára cserélte. – És mind nagyon élveztük. Én a lövöldözést, Olivia meg azt, hogy anyáskodhatott Justin fölött. IC Press

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 04. csütörtök, 17:40 |
|
04aug.
Őrült, dilis és van kutyája
|
Hír
A szerelem bármilyen korban, bármilyen helyen azonos hatással jár: fiatal és idősebb egyformán megőrül tőle. Ezt az alaptétel bizonyítja az Őrült, dilis, szerelem. (Crazy, Stupid, Love. hazai bemutató: szeptember 1.) című romantikus vígjáték, amely szerelemmel és szexszel kapcsolatos bonyodalmakkal bővelkedik. Ryan Gosling a csajozás bajnokát alakítja benne, aki felkarolja a csalódott Steve Carell-t, és megtanítja neki néhány trükkjét. A 30 éves színész talán nem is áll olyan távol a filmben játszott figurájától, mert amikor a múlt héten egy újságíró azt kérdezte tőle, a valóságban van-e igazi barátja, azt felelte: – Igen, a kutyám, George. Tizenegy éve vagyunk együtt, ilyen hosszú kapcsolatom nem volt még soha senkivel, se baráttal, se szerelemmel. Viszont azt is elismerte, hogy a valóságban sokkal inkább hasonlít Carrell figurájára, az esetlen, elhagyott mamlaszra, mint a sajátjára, akinek minden nő azonnal igent mond. – Igaz, hogy nincsenek is olyan menő öltönyeim, mint a srácnak, akit játszom – tette hozzá Gosling. – Ha az ő cuccait hordanám, talán a csajozás is jobban menne. IC press

|
|
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 04. csütörtök, 17:37 |
|