Film, Sorozat, Mozi, Hír, Filmkritika
08márc.
Kellékfeleség, betekintés a forgatás kulisszái mögé
poki PDF Nyomtatás E-mail

FORGATÁS HAWAIION

(A FILM FACEBOOK OLDALA!)

A film rendezője Dennis Dugan, akinek filmjei több milliárd dollárt hoztak világszerte. Ez a hatodik közös munkája Sandlerrel. Nagyon élvezi az immár 15 éves munkakapcsolatot. „Nagyszerűen tudunk együtt dolgozni – mondja. – Én megpróbálom kitalálni, mit akar látni, csinálni, milyen képek dolgoznak az agyában, aztán lefordítom ezeket a saját nyelvemre és ez láthatóan csodálatosan működik kettőnk közt.”

Dugan szerint az ő dolga, hogy összetartsa a gárdát, biztosítsa, hogy minden megfelelően menjen, s mindezt úgy, hogy közben ne húzza szorosra a gyeplőt. „Ha okos vagy, nem fogod nagyon szorosan őket, hanem szabad teret engedsz nekik. A filmkészítés egyik trükkje az, hogy a színészek otthonosan és szabadon érezzék magukat – bolondozhassanak, lehessenek rosszak is, nyugodtan hibázhassanak. És soha nem szabad megítélni őket vagy megsérteni az egójukat. Ahhoz, hogy mindent kihozhassunk belőlük, hagyni kell nyugodtan dolgozni őket, hogy bátran kibontakozhassanak.”

Dugan mesterségbeli trükkjeinek egyike – amit a digitális kamera tesz lehetővé –, hogy 45 perces felvételeket, ahogy ő nevezi, jam sessionokat készít. „Mindent megtettünk annak érdekében, hogy vicces legyen a film” – mondja, mellékesen megjegyezve, hogy azért ezek a jam sessionok nagy kihívást jelentettek technikailag, mert sokszor, pont akkor nincs a kamera egy színészen, amikor a legjobb formáját hozza. Hogy mindezt kiküszöbölje, megfordította a beállításokat és újra vette a jeleneteket. Nehéz egy filmet ilyen részletekből összerakni, de ez is a munka része. Ahhoz, hogy minden rendben legyen, újra és újra veszünk mindent, amíg csak ideális nem lesz.”

„Ahogy mi dolgozunk, az elég speciális – jegyzi meg Dugan. – Adam és én hasonlóan vélekedünk a komédiáról. Az őrültségeket megpróbáljuk a valóságra alapozni. A színészeinknek azt mondjuk, hogy engedjék szabadjára magukat, bolondozzanak csak, ahogy akarnak, de mindeközben törekszünk arra is, hogy valamiféle egységes stílust képviseljenek a viccek, poénok, bolondozások.”

kellekfeleseg - tudtad-e 1

   A forgatás Los Angelesben kezdődött, utána repültek át Mauira és Kauaira. „Maui a nyaralás helyszíne – magyarázza a látványtervező. – Körülbelül három hónappal azelőtt, hogy a forgatást megkezdtük, Dennis Dugannal bejártam a szigeteket. Oahun kezdtük, megnéztünk pár szállodát – mi egy irtó hatalmas és szép üdülőhelyre gondoltunk, de az ottaniak nem olyanok voltak. Utána Konara mentünk – itt volt néhány majdnem megfelelő szálloda, és volt egy nagyon cool is, de aztán elnéztünk Mauira, ott megláttuk a Grand Waileát, és minden mást lefújtunk. Ez a tökéletes szálloda.”

Dugan szerint a szállodának számos olyan tulajdonsága van, ami ideálissá teszi. „Ez volt a legnagyobb a szállodák közül; ebben volt a legnagyobb tér. Van egy gigantikus uszoda-rendszere – ami abszolút gyerekbarát, csúszdákkal és vízesésekkel, ami pedig végtelenül romantikus. Forgathattunk is a medencéknél, persze vigyáztunk, hogy ne tegyük tönkre a vendégek nyaralását. De ezeken kívül ott van még a csodálatos előcsarnok, a fantasztikus elölnézete, a kellemes szobái, a gyönyörű strandja. Pont, mint egy mozidíszlet.”

Az operatőr Theo Van de Sande-nak irigylésre méltó feladat volt Jennifer Anistonnal, Nicole Kidmannal és Brooklyn Deckerrel dolgozni. „Ilyen még nem történt velem: a három legszebb nő a világon ott van a kamerám előtt, én világítom őket, miközben megpróbálom olyan szépre kihozni őket, amilyenre csak lehetséges. És bár mindhárman gyönyörűek, de másképpen – én pedig nem tehettem meg, hogy egyikük jobban vagy rosszabbul nézzen ki, mint a többiek.” Ráadásul a film elején Aniston karaktere nagyon szerény – nem igazán vonzó. Aniston tisztelte az elképzelést, hogy Katherine egyedülálló anyaként két gyerekkel, az asszisztensi fizetésével nem egy bombázó. Van de Sande úgy alakította a világítást és kezelte a kamerát, hogy hangsúlyozza a karakter szélsőséges átalakulását, ami a film előrehaladtával bekövetkezik. „A végére elbűvölő lesz – próbál revansot venni Nicole karakterén – hihetetlen szépség” – mondja az operatőr.

kellekfeleseg - tudtad-e 2

A Mauin töltött négy hét után a stáb áttelepedett Kauaira. Van de Sande-nak nagy kihívás jelentett, hogy Mauin éles, kemény fények voltak, Kauain pedig párás, esős hangulat, és a kettőt úgy kellett összehozni, hogy a filmben ne lehessen észrevenni a különbséget. „Minden, amit Mauin csináltunk, színes és éles. Kauain meg kimentünk a természetbe, ami eleve más, de próbáltuk szem előtt tartani, hogy ez a sziget sokkal párásabb, esősebb, mint ahonnan jöttünk és úgy egyensúlyoztunk a fényekkel, hogy hasonlóak legyenek. Akárhogy is, Hawaii maga a paradicsom – rettenetesen élveztem.”

Kauai kiválasztásában a vízesés volt a döntő. „Mikor eldöntöttük, hogy Mauin forgatunk, szétnéztünk ott – magyarázza Blake. – Aztán megnéztük Hawaiit, Oahut, és végül Kauain találtuk meg, amit kerestünk. Sétáltunk mintegy 3 mérföldet a dzsungelben és egyszer csak ott voltunk a vízesésnél, ami lenyűgöző látvány. Abban különbözik a többi vízeséstől, hogy teljesen filmbe illő. A többi általában magasról zúdul le keskenyen, mi meg olyat akartunk, ami szétterül és jobban betölti a vásznat. Ez hatalmas vízfal, ami egy óriási gyönyörű tóba zúdul bele. Egyszerűen tökéletes.” Dugan szerint ez az a vízesés, amit Sandler a lelki szemei előtt látott. „Ez volt Adam álma. Amikor megmutattuk neki, ennyit mondott: ’Ez az.’”

Bár a vízesés tökéletes volt, kellett kis design és dekoráció a felvételekhez. Annak ellenére, hogy egy dzsungelben van, nem igazán buja és szép a környéke, így vittek még virágokat és zöldnövényeket. Természetesen olyanokat, amik létezhetnek egy ilyen környezetben. Szóval kicsit dzsungelesítették a dzsungelt, ahogy ez a filmekben szokás.

A tó mélységével is akadt némi probléma. A forgatókönyv szerint minden szereplő elmegy oda és beleugrik. De ez túl sekély. A megoldás az lett, hogy hamis sziklákkal díszítették a medence mélyebb részeit. Brooklyn Decker karaktere is egy ilyen hamis sziklától rúgja el magát, amikor belemerül a vízbe.

A forgatókönyv szerint kötélhídon is átmennek a szereplők a vízeséshez menet. A filmesek nem találtak ilyet, így építeniük kellett egyet. „Ez tűnt legjobb megoldásnak – magyarázza Blake. – Építettünk egy olyan hidat, mint akartunk. Kicsit rozogává tettük és főleg: biztonságossá. Az egyik oldalon egy hatalmas mangófához, a másikon sziklához erősítettük. Azt akartuk, hogy úgy nézzen ki, mintha régóta itt lenne. Még növények is kerültek rá. Tisztára olyan, mintha ütött-kopott lenne és veszélyes meg ijesztő, de közben teljesen biztonságos.”

Módosítás dátuma: 2011. március 09. szerda, 19:49
 
08márc.
Kellékfeleség, magyar plakát
poki PDF Nyomtatás E-mail

Főszereplők: Jennifer Aniston, Adam Sandler, Nicole Kidman, Nick Swardson, Heidi Montag, Brooklyn Decker. Zene: Rupert Gregson-Williams. Fényképezte: Theo van de Sande. Látvány: Perry Andelin Blake. Írta: Adam Sandler, Tim Herlihy, and Allan Loeb. Rendezte: Dennis Dugan

Dennis Dugan rendező a Nagyfiúk, a Férj és Férj után most ismét Adam Sandler-rel készített egy humorral teli, fergeteges vígjátékot. A partnernő szerepében a vígjátékokban járatos Jennifer Aniston-t láthatjuk, aki tökéletes kellétársnak bizonyul Sandler mellett.

A FILM FACEBOOK OLDALA!

JGWI_Hu_1Sheet_korhatar

 
08márc.
Elhajlási engedély, magyar plakát
poki PDF Nyomtatás E-mail

Főszereplők: Owen Wilson, Jason Sudeikis, Christina Applegate, Alyssa Milano, Jenna Fischer, Richard Jenkins. Látvány: Arlan Jay Vetter. Írta: Pete Jones, Kevin Barnett, Bobby és Peter Farrelly Rendezte: Bobby és Peter Farrelly

A Keresd a nőt! és a Dumb és Dumber alkotói, a Farrelly-testvérek olyan fantasztikus szereplőgárdával szórakoztatnak ismét, mint Owen Wilson, a Hétmérföldes szerelemből ismert Jason Sudeikis, és a vígjátékokban jártas Christina Applegate.

A FILM FACEBOOK OLDALA!

HallPass_B1_Hun

Módosítás dátuma: 2011. március 08. kedd, 15:00
 
08márc.
Álomháború, magyar plakát
poki PDF Nyomtatás E-mail

Szereplők: Emily Browning, Vanessa Hudgens, Carla Gugino, Abbie Cornish, Jena Malone, Jamie Chung, Jon Hamm. Zene: Tyler Bates, Marius De Vries. Fényképezte: Larry Fong. Látvány: Rick Carter. Írta: Zack Snyder, Steve Shibuya. Rendezte: Zack Snyder

A 300 és a Watchmen – Őrzők kreatív rendezője, Zack Snyder elképesztő látványvilágú filmjében minden lehetséges, a fantázia határtalan. Snyder ismét valami új, eddig még nem látott világot tár elénk, amihez egy rendkívüli női szereplőgárdát gyűjtött össze: Emily Borwling, Vanessa Hudgens, Abbie Cornish, Jena Malone, Carla Gugino. A további szerepekben Jon Hamm (Tolvajok városa, Mad Men - Reklámőrültek), Scott Glenn (A Bourne-ultimátum), és Oscar Isaac (Robin Hood) látható.

A FILM FACEBOOK OLDALA!

SuckerPunch_B1_Hun

 
08márc.
A rítus, magyar plakát
poki PDF Nyomtatás E-mail

Magyarországon forgatott thriller, az Oscar-díjas Anthony Hopkins, az Antal Nimród rendezésében készült Ragadozók c. filmből megismert Alice Braga, valamint Rutger Hauer, és Colin O’Donoghue főszereplésével készült különös, misztikus és ijesztő világot kelt életre.

Főszereplők: Anthony Hopkins, Colin O’Donoghue, Alice Braga, Ciarán Hinds, Rutger Hauer, Toby Jones. Látvány: Andrew Laws. Fényképezte: Ben Davis. Írta: Matt Baglio, Michael Petroni. Rendezte: Mikael HåfströmA Mikael Hafström rendezésében

A FILM FACEBOOK OLDALA!

Ritus_B1

Módosítás dátuma: 2011. március 08. kedd, 15:00
 
08márc.
A Föld inváziója - Csata: Los Angeles, magyar plakát
poki PDF Nyomtatás E-mail

A horror filmek rendezésében járatos Jonathan Liebesman most egy igazán érdekes, elgondolkodtató témához nyúlt. A film reális képet fest egy elképzelt találkozásról az emberiség és az idegenek között. A két elszánt katona szerepében a keménységéről, és vagányságáról ismert Michelle Rodriguez-t (Avatar, Lost, Machete), és sokoldalú Aaron Eckhart-ot (A sötét lovag) láthatjuk.

Ijesztő, szemkápráztató és nagyon hiteles.

 

Főszereplők: Aaron Eckhart, Michelle Rodriguez, Bridget Moynahan, Michael Pena, Ramon Rodriguez. Zene: Brian Tyler. Fényképezte: Lukas Ettlin. Látvány: Peter Wenham. Írta: Christopher Bertolini. Rendezte: Jonathan Liebesman

Battle_1Sheet_Hu_city

Módosítás dátuma: 2011. március 08. kedd, 14:54
 
07márc.
Tron: Örökség (TRON: Legacy) 5 lemezes limitált kiadás
poki PDF Nyomtatás E-mail

Nagyon étvágy gerjesztő kiadás a Tron rajongók számára. Úgy vélem minden igényt kielégít és még jól is mutat

A kiadvány 5 lemezből áll:

  • Tron Legacy 3D Blu-ray

  • Tron Legacy Blu-ray

  • Tron Legacy DVD

  • Tron Legacy Digital Copy

  • Tron Blu-ray

(ebaY-ről lassan rendelhető lesz annak aki nélkülözhetetlennek tartja a hogy a polcról figyeljen a cuccos: Katt)

 

tron kiadas

 
06márc.
Csizmás Kandúr - Puss In Boots poszter és előzetes
poki PDF Nyomtatás E-mail

Puss in boots teaser poster

 

 
53. oldal / 157

ElsőElőző5152535455KövetkezőUtolsó

Belépés / Reg





Bejelentkezés
Register

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

Friss trailer

Old school mese

Old school filmek

Hirdetés!

Régi filmek online

Esma filmek

Közkedvelt cikkek!

PageRank féle...