A boldogság nyomában kritika, ajánló PDF Nyomtatás E-mail
poki / 2010. február 22. hétfő, 15:53

Utcáról a csúcsra!

 

Történet:

 

Sosem szabad feladni. Chris Gardner (Will Smith) mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban élhessen. A szerencse azonban valahogy sosem szegődik mellé, és bár fáradhatatlanul próbálkozik a meggazdagodással, egyre szegényebbek lesznek: végül a felesége (Thandie Newton) is elhagyja. A férfi és ötéves kisfia magukra maradnak. És Chris elszánja magát élete legkockázatosabb lépésére. Miközben meglévő munkájával is alig boldogul, jelentkezik egy brókercég tanfolyamára - így már fizetést sem kap, ő és fia hamarosan menhelyek lakója lesz. De sosem esik kétségbe: néha egyenesen az utcáról, máskor ing nélkül, de mindig ott van a képzésen. Bármilyen eszközt bevet, és örökké bízik benne, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt sikerülhet legyőzni.

 

A film értékét az is emeli, hogy igaz történet, ezáltal az a tény, hogy egy drámába könnyebb beleélni magunkat, mint egy akciófilmbe, nyilvánvalóvá válik. Roppant elgondolkodtató történet, ami egyértelműen a jelenkor egyik legaggasztóbb problémáját boncolgatja, függetlenül attól, hogy megtörtént eset.

 

a boldogsag nyomaban

 

Rendezés és szereplők:

 

Will Smith egy jelenség, aki ha felbukkant, ha nem is garantált a siker, de mindenképp bizakodó jel arra, hogy az lesz. Nem az első drámai szerepe és számomra ettől lép elő egy színész, mert egy ilyen teljesítményt sajnos a legtöbb palánta, a pályafutása során, sohasem tud elérni. Jaden Smith aki Will fiát alakítja, zöld utat kapott (legalábbis tőlem) arra, hogy nagy színész legyen belőle, persze messze még a felnőtté válás, de jó esélyekkel indul az tuti. Kettejük játéka megér egy misét, de ha azt nem is, egy kis délutáni szabadidőt mindenképp. Gabriele Muccino ezen film után, újra együtt dolgozhatott  Will Smith-el, méghozzá a Hét élet című, szintén drámai remekben. Láttam azt a filmet is és azt kell, hogy mondjam, jól kiegészítik egymást, roppant mód átélhetővé téve az effajta filmeket. Remekül össze van téve az egész film, vannak ugyan kidolgozatlan részek, melyekre több odafigyeléssel még jobb filmet lehetett volna csinálni, de ez sem lett kutya.

 

a boldogsag nyomaban 1

 

Vélemény:

 

Szerintem minden dráma rajongó az írásom alapján átérezhette, hogy ez egy olyan film, amelyet a tény, hogy igaz történet, kapásból egy magasabb szintre emel. Nem kell nagy újdonságra számítani, sokkal inkább egy rendkívül életszagú és aktuális témára. A gazdasági világválság napjainkban is 10.000-reket juttat az utcára, de az más kérdés, hogy kevesen vannak azok, akik valóban emiatt jutnak az utcára. Nem nehéz belegondolni abba, milyen az a helyzet, mikor semmire nincs pénzünk és csak a jóisten tartja bennünk a lelket. Folyamatos stressz és hazugságok, kiszolgáltatottság és kilátástalanság napról napra. Mivel érzékeny lelkű ember vagyok, ez a film is nagyon megfogott, gondolom, ezzel nem én leszek így egyedül. Ajánlom a drámai vonal kedvelőinek, illetve azoknak, akiket megérintenek napjaink igazságtalanságaiból származó filmadaptációk. Nem ajánlom annak ,aki nevetni szeretne, neadj isten szemrehányással tekint a hajléktalanokra. Nálam ez egy 7.5-ös.

 

 


Módosítás dátuma: 2010. február 22. hétfő, 16:23

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...