FSMH.HU

A király beszéde (The king’s speech)
2010

A képen említett 7 Golden Globe jelölésből Tom Hooper filmje csak egyet kapott meg, most azonban újra izgulhatnak érte, hiszen 11 kategóriában remélhet Oscart. Nem az én tisztem eldönteni, ebből mennyi jár neki, de ha az általam eddig látott jelöltekre visszagondolok, egyáltalán nem érzem igazságosnak, hogy egy ilyen film versenyezzen pl. a Közösségi Hálóval, olyan szinten ég és föld a különbség a Király beszéde javára.

A történet a leendő VI. György (Colin Firth) angol királyról szól, akinek van egy olyan fogyatékossága, ami az átlagember számára is kellemetlen, de egy főnemesnek, akinek időnként beszédeket kell mondania, katasztrófa: dadog. György, akit valójában Albertnek hívtak (tudjátok, a királyok sem a saját nevükön uralkodnak, mint ahogy a pápák sem – és az angol király egyházfő..), én pedig Bertieként fogom emlegetni, ahogy filmbéli logopédusa, Lionel Logue (Geoffrey Rush) is szólítja, nem volt elsőszülött, és nem készítették fel a királyságra. Bátyja, VIII. Edward azonban egy többszörösen elvált asszony iránti botrányos szerelme miatt kénytelen lemondani a trónról, így kerül a fontos pozícióba Bertie, bármennyire is nem szeretne.

A film pontosan bemutatja lelki vívódását, amelyet az vált ki, hogy a pozíció, amibe belekényszerül, egy normálisan beszélő ember számára is hatalmas felelősség lenne; a 30-as évek végén járunk, Hitler és a náci fenyegetés napról napra erősödik és nem titok, hogy újabb nagy háború közeleg. Bertie életét azonban megváltoztatja a közrendű Logueval körvonalazódó barátsága, szépen nyomon követhetjük, hogyan küzdi le a belé nevelt felsőbbrendűséget, és nyílik meg orvosa előtt lelkileg, hogyan fogadja bizalmába, ami szükségszerű ahhoz, hogy leküzdje beszédhibáját.

Küzdelmében végig mellette látjuk feleségét (Helena Bonham Carter ügyesen alakítja az erős lelkű, ám csendes társat – mennyire ellenpontja ez az Alice Csodaországban Szív királynőjének, nem?) és gyermekeit.

Bertie király lesz VI. György néven a háborúba sodródó országban, és ő maga fogalmazza meg kétségeit az egész pozíciójával kapcsolatban:
Ha király vagyok, hol van a hatalmam?

Ki tudok nevezni egy kormányt?

Tudok adót kivetni, vagy hadat üzenni?

Nem, mégis én vagyok minden hatalom forrása. Miért?

Mert a nemzet úgy hiszi, ha beszélek, akkor a nevükben beszélek.

Mégsem tudok beszélni!

És aki már gondolkodott azon, mi értelme van a királyságnak Nagy Britanniában, mikor ugyanúgy a kormány dönt mindenről, mint általában nálunk, az a film végén, a király beszédének jelenetében megértheti, hogy a nemzeti büszkeség megtartásában mekkora jelentősége van egy olyan szimbolikus szerepnek, amilyen a királyé. Miközben Bertie a dadogását leküzdve mondja el beszédét arról, miért szükséges és elkerülhetetlen ez a háború, rövid képeket kapunk birodalma népének különböző képviselőiről, akik tudják, milyen nehéz idők jönnek, de uralkodójuk bíztató szavait hallva érzik, hogy vállalniuk kell a harcot a jó ügy érdekében.

A film fő pozitívuma a szép katarktikus érzések mellett, amiket kelt, egyértelműen a színészi játék. Ebben nyilván van szerepe annak, hogy a főszereplők már nem mai gyerekek a szakmában, de ez még nem minden. Firth és Rush közös jeleneteiben szinte látszik, ahogy a két figura közt áramlik az energia, Bertie lelki vívódása, küzdelme (ahogy a dadogást előadja, szinte a néző nyelve is mozdul az övével, hogy mutassa neki, hogyan essen túl a kritikus M és V betűkön) és jellemfejlődése, míg végül azzá a királlyá válhat, aki a brit ellenállás szimbólumává válik.. zseniális. Az szintén pozitív húzás volt, hogy a mellékszerepekre is olyan színészeket választottak, akik hasonlítanak az eredeti személyekre, ékes példa Churchill.
Jó szórakozást ehhez a filmhez, nem egy könnyű darab, és két órás, de a magam részéről sok-sok Oscart kívánok neki.

9.5/10