Az utca királyai kritika, ajánló PDF Nyomtatás E-mail
poki / 2010. február 22. hétfő, 12:44

Keanu Reeves és a korrupció.

 

Történet:

 

Los Angeles sokaknak napfényt, pálmafákat és könnyű, vidám életet jelent. És vannak olyanok, akiknek egészen mást. A városban dolgozó zsaruk számára ezekből az utcákból felesleges erőszak, hazugság és halál sugárzik. Aki itt egyenruhába bújik, az hamar megtanulja, hogy a törvény betűje nem vezet el az igazságig: az utca törvényeire van szüksége, ha győzni akar. Tom Ludlow (Keanu Reeves) nem adja fel könnyen, pedig ő aztán igazán sötéten látja a világot. Felesége elvesztése után csak a rendőri munka marad számára. Amikor azonban egy nyomozás során rájön, hogy a kollégái közé is befurakodott a korrupció, minden dühét és haragját ebben az ügyben vezeti le: pedig most a saját társai ellen kell fordulnia.

 

Igen, nekem is dezsavű érzésem volt mikor ezeket a sorokat olvastam. Nem egy és nem kettő ilyen filmet láthattunk már, mondhatni minden valamire való akció-színész szerepelt már ilyen filmben. Ettől függetlenül érdekes és érdemes film is egyben, szóval ne sajnáljuk rá az időt, nem fog csalódást okozni.

 

az utca kiralyai

 

Rendezés és szereplők:

 

David Ayer-t ültették a rendezői székben, ahol elég jól feltalálta magát. Azt gondolom, hogy a kiképzés és a Dark Blue után, nem is olyan meglepő esemény ez. A film, mint olyan, nem más mint egy thriller, melynek hangulata valóban olyan életérzést tükröz, melyet elvárunk egy ilyen filmtől. Nem a látványosság az az elem, amire a rendező törekszik, sokkal inkább a történet miértjeit boncolgatja, persze vegyítve azt, megfelelő mennyiségű akcióval. Keanu Reeves mint magányos halálosztó jelenik meg a filmvásznon. Élete reménytelen, a végletekig elkeseredett és csak a bűnözők kaszabolása jelent neki valamiféle felemelő érzést. Ő az aki szerepelt már minden filmben, legyen az akció vagy dráma, de a mai napig kiismerhetetlen számomra. Van bennem valami ellenszenv iránta, de kompenzálja a zseniális játéka, ami által bármely filmjébe könnyen beleélheti magát az ember. megfordul még a filmben, mint belő ellenőr Hugh Laurie, Forest Whitaker a kéz amely, a bölcsőt ringatja, illetve Chris Evans a zöldfülű szerepében.

 

az utca kiralyai 1

 

Vélemény:

 

Ha nem vágysz semmi másra, minthogy megnézz egy hangulatos, kellemes tempójú akció-thrillert, akkor ez a film tökéletesen megfelel a célnak. Ellenben ha egy korszakalkotó, műfajt megreformáló darabra számítasz, akkor ez nem az a darab, ami az igényeidet ki fogja elégíteni. Hogyha számokban kell kifejezni az előző eszmefuttatást, akkor az első csoport számára egy 8-ast fog érni a mű, a második banda pedig egy 7-est tud ajánlani a filmre. Én az első csoportba tartozom, mivel kellemes időtöltésnek bizonyult a film. Ajánlom még azok figyelmébe, akik nem csak a pörgős akcióra buknak, hanem a kicsit lassabb, de sötétebb megvalósításra is vevők.


Módosítás dátuma: 2010. február 22. hétfő, 13:21

Coming Soon

 

dm_080603_movie_stars

darkesthour_emailsig_HUN_a_300x100

tetovalt lany

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

IMDB heti top

PageRank féle...