FSMH.HU

Bábok (Dolls)

2002

Általában a keleti filmekről az emberek többségének Jackie Chan jut eszébe, vagy ha nem is ő, de mindenképpen a verekedésekkel teli akció, főleg szamurák és jakuza filmek. Azonban egy ideje kezdenek más műfajú alkotások is átjutni abból a kultúrából a miénkbe, kis betekintést adva abba, mennyire másképp gondolkodnak és éreznek az ottaniak. Kar Wai Wong, Kim-Ki Duk és Takeshi Kitano neve, ha még nem is széles körökben, de ismertté vált Európában, filmjeik díjakat nyertek a Velencei és a Cannes-i filmfesztiválon.
A jövőben lehet, hogy több keleti filmről is fogok írni, de elsőként mindenként a számomra legkedvesebbet venném elő: ez Takeshi Kitano filmje, a Bábok, amely tökéletesen példázza, miben térnek el ezek a filmek az itteniektől; emellett a valaha készült egyik legszebb film a szerelemről, amihez valaha szerencsém volt, minden csöpögést mellőzve.

Kitano nem csak rendező, hanem humorista, színész, festő, költő, forgatókönyvíró stb. A legtöbb filmje nem nélkülözi a brutális erőszakot, ezekhez képest különösen szép színfolt a pályáján a Bábok. A történet(ek, mert három is van, többé-kevésbé összefonódva) előtt és után keretként jellegzetes japán Bunraku színházi előadást láthatunk, amely reflektál a cselekményre: a bábok csakúgy tragikus sorsra jutnak, mint a szereplők.

A történetek rendkívül egyszerűek. Adott egy szerelmespár, ahol a fiú elhagyja a lányt, hogy elvegye feleségül a főnöke lányát, de az utolsó pillanatban visszalép; azonban már késő, egykori kedvese öngyilkossági kísérletet követett el, aminek következtében elvesztette a józan eszét, nem ismeri fel őt sem. Hogy ne essen baja, magához kötözi, így járják az emberek csúfolódásával mit sem törődve a tájat, sokszor a másik cselekményszálakon is átsétálva.

Adott egy egykori munkásból lett jakuzafőnök, aki ezért a karrierért elhagyta szerelmét, aki azóta is minden hétvégén várja ugyanabban a parkban az ebédjével, ahol egykor; megöregedve felkeresi, már éppen egymásra találnának, de ekkor ellenfelei leszámolnak vele.

És végül adott egy sikeres popénekesnő, és titkos rajongója; a lány autóbalesetet szenved, és sérülései miatt elbújik a világ elől, a rajongó azonban megvakítja magát, csak hogy a közelében lehessen, de igazán közel kerülnie hozzá és őt is utoléri a végzet.
A film gazdag szimbólumrendszert használ, legyen szó az átvert lányt jelképező lepkéről, a vörös kötélről (amely elég világos utalás arra, mennyire bábok az emberek is), vagy az évszakok változásával sem múló örök szerelemről. A szereplők keveset beszélnek, a gesztusaik annál többet; látunk itt a szerelem mellett lelkiismeret furdalást és megbánást, hűséget és hálát és persze rengeteg fájdalmat. A melankolikus hangulatról a zene is gondoskodik, a képi világ pedig jellegzetesen keleti: sokkal szebb és színesebb, mint az Európában megszokott, külön élmény.
Azt gondolom, ezt a filmet mindenkinek érdemes egyszer megnéznie, és ha rákap az ízére, valószínűleg a fentebb sorolt rendezők műveit is szeretni fogja.. számomra 10/10.