
| Dr. Halál (You don’t know Jack) kritika, ajánló |
|
|
|
| 2011. március 14. hétfő, 19:31 |
|
Dr. Halál (You don’t know Jack) 2010 Barry Levinson rendező nevét leginkább az 1988-as Esőember kapcsán ismerhetik a legtöbben. A legújabb filmje szintén a betegség témát járja körül, ezúttal egy önéletrajzi drámát rendezett Jack Kevorkian (Al Pacino) sokat vitatott munkásságáról. A magyar cím is erre utal, az orvost tényleg Dr. Halálként emlegették, mivel nyíltan vállalta, hogy az orvosi segítséggel elkövetett öngyilkosságok, azaz az eutanázia híve, és több gyógyíthatatlan betegét a halálba segítette.
Emiatt egyrészt a sajtó és az eutanázia ellenes közvélemény hurcolta meg, másrészt többször a bíróság elé kellett állnia, és sikerült is egy időre börtönbe zárni, illetve az orvosi engedélyét elvenni. Beszédei, írásai azonban továbbra is megjelentek; hívei szerint egy alapvető emberi jogi kérdésről van szó, az emberi önrendelkezésről. A film sem mutatja be kételkedő alakként az idősödő orvost, inkább olyanként, aki értetlenül fogadja az őt ért támadásokat. És persze ez függhet a néző véleményétől is ebben a kérdésben, de nekem is az jött le a filmből, hogy érthetetlen, miért akadályozták meg a tevékenységében, mikor rendkívül körültekintően járt el: páciensei (vagy áldozatai?) saját akaratukból haltak meg, szenvedés nélkül; mindannyian olyan súlyos betegek voltak, ami megakadályozta őket olyan életminőség folytatásában, amit bárki magáénak akarhatna. Al Pacino kiválóan alakítja a makacs és dacos öregembert, aki sokszor még azok számára is elviselhetetlenül viselkedik, akik pedig az ő pártján állnak. Látjuk, hogy őt is érik csapások, pl. megtudja, hogy az asszisztense rákos és hamarosan meg fog halni. És ha nem is értünk egyet az eutanáziával, mindenképpen kelt némi szimpátiát az elveiért kiálló, magányra kárhoztatott alak – aki a maga módján talán több szeretettel és gyengédséggel látja el és szünteti meg betegei szenvedését, mint bármelyik másik orvos a világon.
|