
| Dragon Ball GT |
|
|
|
| 2009. február 24. kedd, 15:19 |
Az utolsó szériaTudtad-e hogy a Dragon Ball Gt több verzióban is elkészült, mégpedig a különböző földrészek igényeinek kielégítése okán, vagy hogy könyvet is készítettek belőle? A sorozat története : A Dragon Ball GT-t a Fuji TV kezdte sugározni 1996. február 7-én (szerdán) este fél nyolckor, pontosan egy héttel a Dragon Ball Z befejezése után. 64 epizódból áll, ebből az utolsó 1997. november 19-én került adásba. Toriyama Akira (a Dragon Ball és Dragon Ball Z megalkotója) jelentéktelen szerepet kapott a sorozat korai fázisaiban. Főleg az előkészületekből vette ki a részét és a legtöbb főszereplő karakterterveit készítette el, beleértve az újoncokat is, például 'Giru'-t. Akira kevés részvételének betudható az, hogy a GT több helyen eltér az előre meghatározott történésektől. A korai részek több humort tartalmaznak, mint a Dragon Ball egykor. A későbbi részek nagyon eseménydúsak és ugyanazt a drámai hangot ütik meg, mint a Dragon Ball Z epizódjai. A sorozatot kevesebb, mint két év után fejezték be, köszönhetően a csökkenő nézettségnek. Azóta nem készültek újabb Dragon Ball animék vagy mangák (a GT vége óta keringenek pletykák az új sorozatról, a Dragon Ball AFről, ami egyelőre még csak mangában létezik). A sorozatból készítettek két könyvet is, amit úgy neveznek, hogy Dragon Ball GT Perfect Files (magyarul: Dragon Ball GT Tökéletes Akták). 1997 májusában és decemberében adták ki őket a Sueisa Jump Comics Selection nyomdájában. Tartalmaznak sorozat-információkat, illusztrációs képtárakat, 'kulisszák mögötti' információkat és sok mást. Azonban a készletek mára már kimerültek. 2005. június 15-én, a Toei Animation (a Pony Canyon terjesztő cégen keresztül) kiadta a teljes sorozatot korlátozott mennyiségben Dragon Box GT DVD set néven. A dobozban helyt kapott egy Dragon Radar távirányító és egy exkluzív könyvecske is. A DVD csomag nem lett igazán népszerű. Igaz, hogy a sorozatot a DVD-n feljavított kép- és hangminőségben adták közre, de nem voltak feliratok, se angol, se más nyelvű. Ezen kívül nem jutott el a célközönségig a termék, köszönhetően az alacsony példányszámnak és a magas árnak.
Amerikai (FUNimation) változat:A Dragon Ball GT angol átdolgozása a Cartoon Network-ön futott 2003 és 2005 között. A FUNimationos verziónak volt egy fő változása: az első 16 részt 8Black Star Dragon Ball Saga), kivágták és lecserélték egy, a sorozatot beharangozó részre. Ez a javítás azért történt, hogy a nézőket ne zavarják össze a korai epizódok. A kivágott részeket azóta már kiadták Lost Episodes (magyarul: Az elveszett epizódok) címen. Sok rajongó (aki követte az eseményeket) szerint az első 16 rész kivágása csak egy ügyesen megrendezett üzleti fogás volt, mely a botrányon keresztüli sikerszerzés módszerét követte, hogy gondoskodjanak a ki nem adott részek utáni keresletről, melyeket a kiadásuk után azonnal el is kapkodtak. Nemzetközi (Blue Water) változat:Az Egyesült Államokon kívül egy másik angol szinkronos változat is készült, amelyet a kanadai Blue Water Studió készített. Igaz, hogy különböznek a szinkronhangok Dragon Ball GT amerikai változatától, de az eredeti háttérzene megmaradt és a részeket sorrendben vették fel, így sokkal közelebb kerültek az eredeti japán változathoz. Az amerikai változatnak lecserélték a főcímdalát, a kanadai változat azonban megmaradt a japán változatnál, csak a dalszövegeket fordították le. A szöveg szabadon felhasználható a GFDL szabályai szerint, melyet az alábbi linken olvashatsz el: GFDL
|
| Módosítás dátuma: 2009. február 27. péntek, 10:33 |