Drive - Gázt! (Drive) filmkritika röviden Nyomtatás
poki / 2012. január 01. vasárnap, 22:21

Filmkritika

Mielőtt elkezdenél olvasni, kérlek, hallgasd meg ezt a remekművet, ami által sikerül magadba szippantani a zseniális hangulatot, mely körülöli ez egész filmet.

 


Ami azt illeti, tipikusan az a film, ami után az ember nehezen tudja eldönteni, hogy egyből utána nézze meg még egyszer, vagy jó lesz tíz perc múlva is. Ritka az is hogy egy dal, amit filmzenének is nevezhetnénk, ennyire mély és magával ragadó legyen. Iszonyatosan lassú folyású volt számomra az összkép, mégis az utolsó kockáig a csúcsra volt járatva minden, és akármennyire is szeretném, nem tudok túl sok negatívumot összekaparni, nomeg nem is akarok. Ez a Gosling gyerek meg akkorát alakít, hogy nehéz lenne számokban kifejezni, de nagyon nagyot. A Fél Nelsonban mondjuk engem már megvett kilóra, de itt, felejthetetlent alakított, úgyhogy sürgősen rá kell gyúrni az eddigi munkásságára, mert nem egyszerű a srác. A többiek jelen esetben csak asszisztálni tudtak, legalább is számomra nagyon úgy tűnt, hogy újdonsült kedvencem lazán elvitte a hátán a keresztjét, akarom mondani ezt a nem mindennapi filmet. Nicolas Winding Refn inaktívnak nevezhető alkotó, de a jövőben tele lesz melóval, már amennyiben vannak ilyen jellegű ambíciói. A legkeményebb mégis az operatőri munka, le a kalappal, sok-sok ilyen filmet szeretnék még látni életem során. Emiatt érdemes a szabadidőt gondolkodás nélkül filmnézésre fordítani. 



Történet:

Driver (Ryan Gosling) nappal autós kaszkadőrként égeti a gumit Hollywood-ban, de ez csak a második műszak, főállásban éjszakai rablásoknál segédkezik, mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. Nem hétköznapi szakmájában ő a legkeresettebb, köszönhetően speciális tudásának: hajszálpontosan ismeri a város labirintusszerű utcáit, fejében van egész Los Angeles térképe. Melóit az ügynöke, Shannon (Bryan Cranston) hajtja fel, aki valójában a nagy áttörésre készül: építeni egy autót Drivernek, hogy profi versenyen indulhasson, rendes versenypályán. A buliba bevonja Bernie Rose-t (Albert Brooks), aki valamikor filmproducerként kezdte, azóta kispályás gengszter. Miután Bernie látta Drivert akció közben a pályán, ragaszkodik hozzá, hogy gyerekkori barátja, Nino (Ron Perlman) is beszálljon az üzletbe.

 


Módosítás dátuma: 2012. január 01. vasárnap, 22:26