FSMH.HU

Karácsonykor már megszokott az, hogy mindig valamilyen habos-aranyos filmet vetítenek (Beethoven, Kelekótya karácsony, Dennis a komisz stb), de nem rossz dolog párszor elszakadni ettől. Nagyon meglepő, ha a karácsonyt az első világháborúval hozzák össze.

1914 nyarán a világ nagyhatalmai összecsaptak a hatalomért. Hónapokon keresztül ment a propaganda a katonák fülébe, hogy az ellenség ostoba teuton\frank\britanniai, akit Isten nevében el kell pusztítani az utolsó gyermekig, hogy írmagjuk sem maradjon. Hónapokon keresztül pusztulnak a lövészárkokban, az embertelen bombázásokban, és már egy 5 méteres előrehaladás is óriási eredmény. Aztán 1914 szentestéjén valami olyan történik, amit senki sem tudott volna elképzelni: kimásztak a sáncok mögül, és kezet ráztak az átkozott ellenséggel. Rájöttek, hogy pontosan ugyanolyanok, mint ők - ők is emberek. Mindezt bemutatja a film a skótokon, franciákon, és németeken.

A történet önmagában csodálatos (egyébként a háború során rengetegszer barátkoztak egymással a felek), és a rendező Christian Carion csöndes, nyugodt bemutatásmódja miatt nem válik giccsessé. Nem mutatja be a háború borzalmait, hiszen tudjuk, milyen az (a Hosszú jegyességben úgyis van elegendő leszakadó végtag, meg halomra lőtt ember). Van az egészben valami felemelő érzés, amikor a német operaénekes (Benno Fürmann) kiáll a senki földjére, kezében egy karácsonyfával, és a Csendes éjt énekli németül. Vagy amikor később az a néhány száz katona megismeri a másikat, és leülnek egy istentiszteletre.

A németek (ma már) két igazi sztárt adtak a filmhez, Diane Krugert, és Daniel Brühl-t - mindketten a Becstelen Brigantykból lehetnek ismerősek, utóbbi már féltucat olyan moziban játszott, amik a legismertebb német színésszé tették a srácot. Feltörekvő színészként szerepelt még Benno Fürmann (Németország '09) is, de a többiek számomra abszolút ismeretlenek.

Talán a sztori kissé színezett, illetve a többi fronton megtörtént eseményeket gyúrták egybe, néhány napba belesűrítve (közös italozgatás, másnap focimeccs, halottak közös eltemetése stb), mégis jó ez így. Hamarosan rájön mindenki, hogy a valódi ellenség nem a lövészárkon túl van, hanem ott, ahol a nagyok minden este pezsgőznek, mulatoznak, és ha meghal egy nap 200 ezer ember, az neki semmi, az mindig benne van.