
| Fűrész 6, Saw 6 kritika |
|
|
|
| 2010. január 21. csütörtök, 16:25 |
Dejó, vagynem....Történet:
Történet lényege az, hogy a nyomzónk, akiről az előző részben kiderül hogy nem is angyal, próbálja mindenáron véghezvinni az ígéretét. Természetesen lehet arra számítani hogy páran túszok lesznek és különféle feladatokat kell elvégezniük, ami által, ne adj isten vér is fog folyni. Az fbi-nál is kezd összeállni a kép, hogy ki kivel van, de ez sem tántorítja el főhősünket, aki kevésbé hős. A szokásos beteges vérfürdőre lehet számítani, azonban össze áll a kép és kiderül ki áll a háttérben, (még). Úr isten tipikus az a dolog, amit a végtelenségig lehet húzni, na de mindegy, hadd húzzák, max kihagyjuk.
Szereplők és rendezés:
A szereplők talán ugyanazok maradtak, bár megmondom őszintén ennek a filmnek teljesen mindegy hogy ki játtsza a szerepeket, hisz vagy meghal, vagy meghal. A rendező marad Kevin Greutert, aki talán ebből a sorozatból meg is él, már úgy ahogy, mivel egyre inkább kezd uncsivá válni, hogy minden részben ugyanaz van. Azok a jelenetek, amelyek nem a kínzúkamrákban készülnek, tulajdonképp b kategóriába is sorolhatók, na de ne legyünk ennyire szőrős szívüek. Szóval a rendezést tekintve ismét agybajt kap az ember, hogy milyen módon ölhet meg egy agybajos sorozatgyilkos pár múltból összebuherált ismerősökkel. Gondolkodjunk el mielőtt rosszat teszünk valakivel, mert ha felcsap pszihopatának, akár minket is becserkészhet:). Igazából nem ez az utsó rész, jön a többi, isten tudja mennyi, talán 9 lesz, ja és a 7. ami oktoberre várható, elméletileg 3d-s lesz, de kétlem hogy ez bármit is javítana az egész dolgon.
Vélemény:
Az első gondolat ami eszembe jutott a film után, az annyi volt, hogy ez édeskevés. Tudom hogy itt semmi jóra nem kell számítani, mivel elvileg a lényege nem lenne más, minthogy megtekintsük azt, hogy milyen módjai vannak az emberi hús feldolgozásának. Ilyen tekintetben sem túl erős már ez a rész, láttunk ennél sokkal durvább darálást is az első részekben. Szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni, nos ezt itt már kilőhetjük, rég nincs ez a film a csúcson. Arról nem is beszélve, hogy ez egy olyan ördögi kör, mint a barátok közt. Ott mindenki kefélt már mindenkivel, itt meg lassan mindenki kinyír mindenkit, tehát egy idő után telítődik a rendszer és kihal az emberiség. Nem lesz kit leölni és akkor talán véget ér ez az egész és nem kell többet írni a fűrész 25467. részéről. Szóval gyengus ez az első részekhez képest, 5.5-öt adok rá mert egyszer meglehet nézni, de többet felesleges. Persze aki imádta az előző részeket, az ezt is díjazni fogja, de nekem nem tudott újat mutatni. |
| Módosítás dátuma: 2010. január 21. csütörtök, 16:50 |