Hajsza a föld alatt (2009) PDF Nyomtatás E-mail
sipka / 2009. szeptember 21. hétfő, 11:40

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! A Klisé tér következik!

 

Beléptem a terembe. Magamhoz szorítván "yes cukor" típusú "Coca Colá"-mat, elindultam a kihalt ülőalkalmatoságok között, hogy aztán elfoglaljam a nekem kijáró helyett, pontosan azt, amelyikért fizettem. Miközben belehelyeztem testemet a szivaccsal kitömött székgarnitúra egyikébe, hatalmas recsegés hasított a levegőbe, mint egy vészkiáltás, amelyet nem más adott ki, mint az alattam lévő fabelső, súlyom elviselése folyományaként. Hátradőlvén az üres vászonra bámultam, és magamba merengve összegyűjtöttem a filmről alkotott gondolataimat. A "Hajsza a föld alatt" egy 1974-es alkotás remake-je, de a rendező (Tony Scott) elmondása szerint, Ő inkább az 1973-ban kiadott könyvet vette alapul. Fogalmam sincs, hogy igazat mondott e, mivel se a regény, se a film nem tartozik bele az énáltalam érzékelt művek egyikébe se. A műfaj az akció, illetve a lélektani thriller határán egyensúlyozik, legalábbis ezt gondoltam a megkezdés előtt.

Végre elkezdődött a reklámblokk, amelyben egy göndör hajzatú csákó próbálja már az 5000. alkalommal felkutatni emlékei között a "Laura" nevet, a "Sport szelet" agyserkentő hatása segítségével. Siralmas, már-már kétségbeesett tekintettel sikerült túlesnem az unalomig játszott termékek bemutatásán, hogy aztán az elsötétült helységben ráhangolodjak az izgalmasnak tűnő történetre.

A cselekmény abból állna, hogy elfoglalnak egy metrókocsit, hogy aztán 10 milliót követelhessenek a túszokért, így az ártalmatlan díszpécsernek kell megoldania a túsztárgyalást, akihez az iménti járat is tartozik. Megkezdődik a bandafönők (John Travolta), és az átlagpolgár (Denzel Washington) beszélgetése....

 

thetakingofpelham123poster

 

A film elég kiábrándítóan kezdődik, hisz rögtön belecsap a lecsóba, nem törödve a bevezető felvezetéssel. A gond nem a nyitány alapelképzelésében keresendő (hisz az "in medias res" is lehet stílusos), hanem a megvalósításban, ami inkább egy vágástechnikai katyvasz, mint profin megszerkeztett cselekményvezetés. Szószerint ezt lehetett látni a vásznon: videóklip, duma, videóklip, duma, videóklip, duma, videóklip... De határolodjunk el ettől a nem éppen figyelemfelkeltő kezdettől, mert ezt kivéve nem mondhatjuk a filmre, hogy szörnyű lenne. Az erős középkategóriában verdes mindvégig, mert a sztoriban kinálkozó lehetőségeket nem hogy nem ragadja meg, de talán még az egyértelmű (elvárt) mozzanatokból is visszavesz picit.

A színészek jól alakítanak, bár ők sem tudnak mit kezdeni a sablon karakterekkel, hisz semmi meglepőt nem hallhatunk a már megszokott "bünöző-tárgyaló" eszmecseréken kívül, így a mű nem nyújt többet egy átlagos tv-filmnél. Egyes-egyedül az menti meg, hogy hírességek játszanak benne, ezzel azt érzékeltetvén, hogy valami nagyszabású alkotást néztünk, de a végén (pár hét múlva) rájöhetünk, hogy mégsem.

Hiányzik az IQ a tárgyaló felekből, nincs meg a kommunikáció-fight, az éles elmék ütközete, hanem kapunk egy dühöngő túszejtőt, meg egy normálisan gondolkodó, "szelíd" embert, akik között érdektelen beszélgetések zajlanak. A felfokozott izgalmat csak az egyre inkább fogyatkozóban lévő határidő szolgáltatja, ami egyre jobban közeledik a megszabott mutatókhoz. A bonyodalmakból való kilábalás is éppoly együgyü és amatőr, mint maga a bűncselekmény, tehát ne is várjunk többet a befejezéstől se, ami egyszersmind kiszámítható, és életszerűtlen.

Denzel Washington ezen szerepe bizonyára el fog veszni a többi alakításai között, mert az unalmas, szürke ember megjelenítése nem mutat túl a jellemzésén. John Travolta extravagáns brazil kűlcsínt kapott, amitől egyáltalán nem lett félelmetesebb, de játékát nagyban befolyásolja. James Gandolfini és John Turturro nem sok vízet zavar, egyszerűen elvesznek a mellékszerepek ködében, mint megannyi színművész (pályájuk során).

 

thetakingofpelham123photo1

 

Rossz látni, amikor egy ígéretes sztori, elképesztő sztárokkal párosulván nem váltja be a belévetett bizalmat. Tony Scottnak vannak jó filmjei (Beverly Hills-i zsaru 2, A tűzben edzett férfi, Deja Vu stb.), de ez most nem tartozik azok közé. Annyit mondhatok: Átlagos.

 


Módosítás dátuma: 2009. október 09. péntek, 13:45

Coming Soon

 

dm_080603_movie_stars

darkesthour_emailsig_HUN_a_300x100

tetovalt lany

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

IMDB heti top

PageRank féle...