FSMH.HU

Hitler különböző életszakaszairól már készültek filmek: ott a Bukás, vagy A diktátor. Rengeteg más műben volt mellékszereplő, jelkép, hivatkozás, mindenképp a 20. század egyik legismertebb politikusa. Az ember ezek után egy egészestés, nagyköltségvetésű mozifilmet várna, ehhez képest kaptunk egy kétrészes tévéfilmet - cserébe jól csengő nevekkel.

A film Hitler gyerekkorától egészen 1934-ig követi az életét, amikor is a reichstagban is átveszi a hatalmat a kefebajszú, és Führerré válik. Tanúi lehetünk a sikertelen festőművészi pályájának, első világháborúban tanúsított bátorságának, a Német Munkáspárthoz való csatlakozásához, és az NSDAP felemeléséhez. Többen is melléállnak, illetve elítélik, köztük Ernst Haftstaengl (Liev Schreiber), egy újságíró (Matthew Modine), Ernst Röhm (Peter Stormare), és von Hindenburg kancellár (Peter O'Toole). Sajnos azonban van ezzel egy kis gond.

Az a kis gond valójában nagy gubanc, mert számomra az első rész mérhetetlenül idegesítő volt: egyrészt maga a cím (bőven elég lett volna a Hitler is, mindenki tudja, kiről van szó), illetve Hitler a film szerint már a gyerekkorától kezdve gonosz volt, magának való, gyűlölte az apját stb. Lövésem sincs, hogy minek kellett még negatívabbá festeni a karaktert, miközben tudjuk nagyon jól, hogy később mivé lett, hová jutott - és ez a következő probléma. Egyszerűen az első részben nulla a feszültség, a müncheni puccsnál már alig vártam a végét az egésznek. Külön nevetséges volt ezután közvetlenül egy jelenet, amikor Hitler a fejéhez szorítja a pisztolyt, hogy naőmostaztánmegteszi - aztán mégsem.

A második rész már sokkal lendületesebb, jobb, alig lehet összehasonlítani az első rész színvonalával. Itt már kibontakozik a közvetett küzdelem, amikor Hitlernek már nem csak a kommunistákkal kell összecsapnia, hanem megromlik a viszonya az SA-val is, illetve Fritz Gerlich szó szerint hadat üzen ellene a médiában. Hitler megszállottsága is növekszik, ugyanígy a hatalma. Aztán persze a végét már mindenki ismeri, de mégis tudtak a számomra feszültséget kelteni a szereplők, és sorsuk által. A hatásvadász befejezésért feketepont, jobb lett volna, ha kihagyják azt a 3 percet belőle.

A színészek meglepően jóhírűek: Robert Carlyle-t már a Trainspotting óta bírom, Liev Schreibert inkább a Mandzsúriai jelöltben nézném meg újra, Peter Stormare (Grimm), Julianna Margulies (A férjem védelmében, Az elveszett szoba) decens színészek, Peter O'Toole pedig az abszolút húzónév (és biztosan lett volna más is, aki fele olyan nevetségesen nézett volna ki az alaposan kitömött kancellári öltözékben).

Robert Carlyle-ra külön kitérnék még: Bruno Ganz mögött az egyik legjobb Hitler-alakítását nyújtotta, remekül ábrázolva a karakter őrültségeit, kapcsolatait a nőkkel(bár Begbie után nem lehetett nehéz). Ami zavaró benne az az, hogy skót akcentussal beszél állandóan, de a magyar hangja sem sokkal jobb: Kerekes József.