|
Hova lett a jó ízlés???

Tegnap láttam, borzalom volt. Még szerencse, hogy nem én fizettem érte, meg utalvánnyal nyomtuk, de akkor is. Unalmas, ratyi, kiszámítható. Összecsapták, Hugh és Sarah kicsit sem illettek össze. Tök fölösleges csavarokat tettek bele, hogy kitöltsék a 100 percet, holott nyolcvanban is simán össze lehetett volna hozni - ha már annyira muszáj volt. Idióta, semmitmondó, erőltetett párbeszédek, ugyanolyan történet. Pár poént leszámítva - fájdalmasan kevés volt belőle - semmi nem történt benne. Klisékkel teli, a közepét köbö méla unalommal néztem végig, és gondolatban totál máshol jártam. Még nem csináltam ilyet, de komolyan elgondolkoztam, hogy kimegyek az első húsz perc után. Az volt a gond, hogy pofátlanságnak tartottam. Csak az a baj, hogy - készülődéssel, utazással + ezzel együtt - öt órát elcseszerintettem az életemből egy nagy kalap sz*rra. Pedig megnézhettem volna mondjuk németül valamit, ami érdekel, és még a nyelvet is gyakorlom vele... ehelyett ez... :( Azt ajánlom mindenkinek, hogy aki tudja, NE nézze meg, moziban semmiképp.
/bocsi, hogy nem vagyok aktív, de írókör, suli, Grimoire... sok/
|