FSMH.HU

Harry Potter és Halál Ereklyéi I. rész

Már jó régen láttam, de mostanra jutottam oda, hogy írjak is róla. Eddig kerülgetett az Ihletadó.

Rendezés: ezúttal is David Yates „vállalta el”. Kezdettől fogva ódzkodtam miatta, hisz az utolsó rész borzalmasan sikerült, könyvhűség szinte nulla – a nyálas epizódokat leszámítva, persze. Aztán most nem tudom, mi történt, mert ehhez képest kellemes csalódás.

A színészekről: a főszereplők közül Daniel változatlanul képtelen játszani, Rupert továbbra is jól alakítja Ront, Emma pedig fejlődik, bár nem olyan húde látványosan. A mellékszereplők mind-mind remekül teljesítettek, fiatalok és idősebbek egyaránt. De aki az abszolút kedvenc, ő Alan. Az alig pár perces jelenetével nagyobb hatást tett rám, mint mindenki más együtt véve. Olyan komor, és szenvtelen Pitont alakított, hogy a hideg rázott, és komolyan megijedtem tőle. Hiába tudom, hogy nem így van, de elhitette velem, hogy gonosz, és valóban gyilkos áruló. Még Ralf Voldemortja sem volt ennyire „sötét lelkű”.

Vélemény: Fú, amennyire nem tetszett az előző, annyira csíptem ezt a részt. Rendkívül könyvhű – a párbeszédek egy része legalábbis.

A hangulata szinte végig komor, borongós, lehangoló… csak pár pillanatra töri meg egy-egy vicces beszólás, aztán ismét visszatér a sötétség. A fenyegetés végig jelen van, érezhető, hogy egyetlen percre sem lankadhat a jók figyelme, különben végük, a gonosz a nyakukban lohol, soha nem lehet nyugtuk tőlük. Ezt végig szomorúság szövi át; az eleje, főleg Hermione emléktörlése – itt jegyezném meg, hogy remek ötlet volt beletenni – szívszorító, de az egész kezdet láttán reménytelenséget éreztem.

Amúgy a színek is ezt tükrözik, majdnem minden sötét-, vagy legfeljebb pasztell árnyalat: szürke, halvány-, mélyzöld, tört fehér, zavaros kék; tiszta színeket sehol nem látni. Az idő szinte végig borús, szeles, a tájak is kietlenek, „fakók” – ennek ellenére csodaszépek.

Szerencsére itt nem vittek túlzásba semmit, az akciós és nyugisabb jelenetek kiegészítették egymást, egy percig sem találtam vontatottnak, vagy épp hosszúnak a két órát, sőt! A karácsonyi pár perc szomorszépre sikeredett; a tánc is tetszett, viszont valahol erőltetettnek találtam Harry felkérését, bármennyire igyekezett is felderíteni barátnőjét.

Az Ereklyék bemutatását hál Istennek nem vitték túlzásba, az az öt perc bőven elég volt, hogy érthető, élvezhető legyen. Igaz, jobban örültem volna valami más megoldásnak, ez a digitális cuccos nem nagyon jött be – Atlantiszi hangulatom lett tőle (rajzfilm).

Néhol az érzelmekkel is gondom volt, értem ezalatt, hogy Harry semmi szomorúságot nem mutatott, hogy eltört a pálcája, pedig a könyvben szinte megsemmisül a ténytől.

Scabior pedig… hümmm, örültem, hogy beletették, szegééény Hermione – vagy nem. Határozottan nem rossz kiállású pasas ez a Scabior, Hermione helyében simán dobtam volna Ront érte. Persze, tudom, hogy gonosz meg minden, de akkor is. :)

Mivel ki nem állhatom a kínzást – túlságosan empata vagyok ez ügyben – külön örültem, hogy nem mutatják nyíltan, mit tesz Bella Hermionéval – bár a sikolyok bőven elegek voltak. Luna pár perces felbukkanása viszont valamelyest oldotta a nyomasztó jelenetet. Ő egyébként is kedvenc szereplőm, üde színfolt a filmben, mindig megmosolyogtat, megnyugtat.

Dobby halálakor nem sokon múlt, hogy elsírjam magam – bár a pityergés összejött. :)

Összegezve: kalandos, akció dús, szomorú, komor, ami csak helyenként oldódik. Nekem 10/10.

Remélem, hogy a második része is legalább ilyen jó lesz.