Mézga család PDF Nyomtatás E-mail
poki / 2009. március 09. hétfő, 08:31

Magyar klasszikusok

Tudtad-e hogy a sorozat hatalmas siker volt külföldi országokban is, valamint hogy az ifjú generációk is nagy érdeklődéssel követték a 2004-es vetítéseket?

 

A Mézga család színes magyar rajzfilmsorozat, a 70-es és a 80-as évek egyik legnépszerűbb sorozata. A későbbi ismétlések alkalmával is széles rajongótábort mondhatott magáénak: 2004-es vetítésekor félmillióan követték. A sorozatot Németországban, Brazíliában, Olaszországban, Franciaországban, Csehországban és Szlovákiában is nagy sikerrel vetítették (l. alább).

A készítés története [szerkesztés]:

Az első négy részt 1968-ban mutatták be a Magyar Televízióban. Pénzhiány miatt a gyártás félbeszakadt. Az 1968-as Annecy fesztiválon Macskássy György összeismerkedett George de la Grandier francia producerrel, aki pótolta a hiányzó összeget, így 1969-ben elkészülhetett az első széria. A készítő Pannónia Filmstúdió súlyos anyagi gondokkal küszködött, de érkezett segítség a folytatáshoz: Nepp József az Animációs Filmkészítők Nemzetközi Szervezetének tagja lett. Számos külföldi bemutató következett és nagyon sok kapcsolat született a külföldi, nagymenő producerekkel és forgalmazókkal. Így elkészülhetett a második széria, amit 1974-től vetítettek. A siker igényelte a folytatást, 1978-ban elkészült a harmadik sorozat.

 

Három sorozat [szerkesztés]:

A cím valójában három sorozatot takar. A sorozatok 13-13 epizódból állnak (ezek egyenként 24 percesek).

  • Az Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai sorozatban sikerül felvenniük a kapcsolatot 30. századi leszármazottjukkal, MZ/X-szel, akivel újmagyar nyelven lehet szót érteni. MZ/X jövőbéli küldeményei eleinte lenyűgözőnek tűnnek, később viszont valahogy mégis visszájukra fordulnak, és csak Aladár hidegvérén és leleményességén múlik, hogy elkerülhetik végül a nagyobb veszedelmet.
  • A Mézga Aladár különös kalandjai című sorozatban Aladár éjszakánként saját készítésű űrhajójával (és beszélni, olvasni tudó kutyájával) minden részben más-más bolygóra utazik. Az űrhajó neve Gulliverkli 5, a névadással Gulliver felfedezőre és az űrhajótárolásra használt hegedűtokra utalva.
  • A Vakáción a Mézga család sorozatban a család – Hufnágel Pisti meghívására – Föld körüli útra indul. Az epizódok egymásra épülnek.

Fejlemények [szerkesztés]:

2005-ben elkészült egy újabb rész – pénz hiányában csak egyetlen rövid epizód – az eredeti alkotók rendezésében, A Mézga család és az ámítógép munkacímmel. Az alkotók jelenleg befektetőket, szponzorokat keresnek a folytatáshoz, amely percenként majdnem kétmillió forintba kerül.[1]

 

Alkotók [szerkesztés]:

Rendezte: Nepp József és Ternovszky Béla, valamint Gémes József, Jankovics Marcell, Koltai Jenő. – Forgatókönyvíró: Romhányi József és Nepp József. – Zeneszerző: Deák Tamás. – Készítette a Pannónia Filmstúdió.

A figurák magyar hangja: Harkányi Endre (Géza, más néven Köbüki), Győri Ilona (Rezovits Paula), Földessy Margit (Kriszta), Némethy Attila – 1–2. sorozat, Geszti Péter – 3. sorozat (Aladár), Tomanek Nándor – 1–2. sorozat, Bárdy György – 3. sorozat (Máris szomszéd), Somogyvári Rudolf (MZ/X, más néven Öcsi), Szabó Ottó (Blöki), Váradi Hédi (Maffia). További magyar hangok: Alfonzó, Benkő Gyula, Farkas Antal, Fodor Tamás, Gálvölgyi János, Hacser Józsa, Képessy József.

 

Megjegyzések [szerkesztés]:

  • Sokan azt hiszik, a „Köbüki” becenév MZ/X-re vonatkozik. Valójában MZ/X hívja Mézga Gézát Köbükinek, míg Géza „Öcsi” néven szólítja távoli leszármazottját, akinek teljes neve MZ/X – sin γ[2] (em zé per iksz mínusz színusz gamma).
  • A „Köbüki” elnevezés (amennyiben kizárjuk, hogy az alkotók pontatlanságáról lenne szó) valamilyen különleges biológiai élettartam-növelő eljárást sugall. Ez teljesen összhangban van a filmmel. Ugyanis az első sorozatból kiderül, hogy MZ/X életkora "öt köb, azaz 125 év". Az érettségi vizsgájára készülve botlik bele 20. századi őseibe az időkibővítő segítségével, akiknek azt is elmondja, hogy 80 általános és 40 gimnázium kötelező. Tehát az élete jó 3/4 része még előtte van.
  • Valójában a "Köbüki" elnevezés nem más, mint a köbükunoka szó rövidítése/új magyar verziója.

Emlékezetes idézetek [szerkesztés]:

  • „Egy forintért megmondom” – Mézga Aladár pénzszerzési kísérlete apjától, cserébe MZ/X újmagyar szövegének tolmácsolásáért.
  • „Valamit elfelejtettem… Ja, igen! Az ablak!!!” – Mézga Géza általában késői ébredése, hogy az MZ/X-től kapott csecsebecse az ablakba szokott érkezni, az üvegen át.
  • „Elküldöm fénypostával” - a fényposta az a fiktív technológia, amellyel tárgyakat lehet térben és időben egyszerre mozgatni. MZ/X ezen keresztül küldi csomagjait köbükapja kisegítésére.
  • „Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?” – Paula minden epizód végén elmormolja ezt a szöveget, emlékeztetve férjét, hogy nem erről az életről álmodott.
  • „Kapcs ford” – MZ/X szokta volt mondani, mielőtt még fordítóberendezésre (gondolatátvivő kézi készülék) kapcsolna. Jelentése újmagyarul: „Kapcsolok fordításra”.

A szöveg szabadon felhasználható a GFDL szabályai szerint, melyet az alábbi linken olvashatsz el: GFDL


Módosítás dátuma: 2009. március 11. szerda, 10:50

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...