
| Nagyfiúk (Grown Ups) kritika |
|
|
|
| 2010. augusztus 07. szombat, 13:29 |
Kaki pisi poénok teljes arzenálja…Persze Amerikában ez a menő, pontosabban ott ezt tartják viccesnek. Nem véletlen hogy szinte mindenhol bukta volt a dolog, csak ott mondták a haveroknak, hogy nézd meg te is, mert olyan jó. Ennek ellenére voltak benne jó poénok is, és a történet sem volt a legkatasztrofálisabb kategória nemes tagja.
Történet: Az igazság az, hogy néha ilyen is kell, nyáron meg ugye mindig vannak ilyen filmek, nem lehet mindig az élet nagy dolgairól filozofálni, vagy családi tragédiákon agyalni. Tehát lehet rajta nevetni bőven, így bátran meg lehet tekinteni, igaz nem nézzük újra a héten, mert átlagos és annyira tipikus. Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30 év után kedvenc kosárlabda-edzőjük temetésén találkozik újra, s ha már így együtt vannak, együtt is maradnak egy hétvégére. Méghozzá edzőjük tóparti házban, ahova feleségeik (Salma Hayek, Maria Bello, Maya Rudolph) és gyerekeik is elkísérik őket. A csapat most is a régi formáját hozza: a bulizás, egymás ugratása együtt a legjobb, hiszen a kor amúgy sem számít, ha egy kis őrültködésről van szó. Meg is próbálják bebizonyítani gyerekeiknek, hogy szórakozni a nagy öregek módjára is lehet.
Szereplők és rendezés: Mikor az első hírek felreppentek, azt lehetett hallani, hogy Adam Sandler összeszedte a bandát, olyan apropóból, hogy egy kis aprópénzt összeszedjenek maguknak, ha már egyedül nem annyira jönnek össze a dolgok. Tehát ez egy önmaguk szórakoztatására és bukszadagasztására szolgáló poén halmaz, melyben valljuk be, a nyári vígjátékok nagy sztárjai sorakoznak fel, akiknek céljuk, a nevettetés, semmi más a világon. Felbukkan a filmben: Adam Sandler - Lenny Feder, Kevin James - Eric Lamonsoff, Chris Rock - Kurt McKenzie, David Spade - Marcus Higgins, Rob Schneider - Rob Hilliard, szóval a megöregedett szórakoztatóipar apraja-nagyja tiszteletét teszi. Nem is kell ennél több, hiszen a nevetés akarva akaratlanul elkerülhetetlen, még akkor is ha csak egy átlagos filmről beszélünk, de az igazi vígjátékok általában átlagosak. A rendező az a Dennis Dugan, aki dolgozott már együtt a főszereplők többségével, valamint ezt a műfajt tekinthetjük a specialitásának.
Vélemény: A pisi kaki poénok ellenére, köszönhetően a többi kellemes poénnak, és a nagyszerű főszereplőknek, alapvetően egy szerethető film, de semmi több. Próbálnak a gyermekek mai problémáival szembesíteni minket, ami egy jó dolog, de nem ezzel a filmmel fogják gyermekek millióit elcsábítani a ps-ek elől, rászoktatva őket szüleink egykori szórakozási lehetőségeire. Valljuk be ez egy lehetetlen vállalkozás, de minden esetre szép gesztus. Szóval a film nálam 6.5, mivel engem szórakoztatnak az effajta filmek. Van aki ezekért él és hal, de sokan elvből nem néznek ilyeneket, ezt bátran megnézheti mindenki egy unalmas hétvégi délután alkalmával.
|
| Módosítás dátuma: 2010. augusztus 07. szombat, 14:03 |