Narnia 3 - kritika PDF Nyomtatás E-mail
Naphinel / 2010. december 29. szerda, 10:47

Narnia krónikái 3 – A Hajnalvándor útja:


Egy szóval: csalódás. A bemutató alapján egy újabb varázslatos részre számítottam, legalább olyan jóra, mint az első kettő volt - ezzel szemben nagyon nem tetszett. Az egész ott kezdődött, hogy a két idősebb testvér már nem térhetett vissza, Edmundot és Lucyt meg nem igazán szeretem. Erre rátett egy lapáttal az idióta Eustace is, szóval a szereplőkkel alapból gondom volt.

A másik fő probléma a történet silány volta. Egyszerűen semmiről nem szólt, hiába zsúfolták tele „akció dús” jelenetekkel. Elrabolták a narniaiakat, és valami ködös, gonosz helyre vitték, amit a Lordok karjának varázsa törhetett csak meg. Szóval erre a hét (?) kardra kellett rálelniük, és Aslan asztalára fektetniük, és ezek után kajtattak, de amúgy cselekmény szinte nulla. Hiába jártak hőseink különféle földrészeken, egyik sem fogott meg. Se füle se farka, se varázsa nem volt egyik helynek sem, hiába a próbálkozás. Mindenhol ott voltak, váltottak három-négy szót, aztán már mentek is tovább. A kardok mindenütt védtelenül hevertek, így nem is értem, a varázsló miféle próbákról beszélt az elején. Habár mintha inkább a vágyaik legyőzéséről magyarázott volna, ám azt is lerendezték egy-egy percben.

Jaj, és Caspian „Edmund, tudd, hogy a testvéremnek tartalak”, meg „Eustace, te is a fivérem vagy” dumájától komolyan a hülyét kaptam, ez annyira gáz volt. Ja, Caspiannek meg valószínűleg az életben nem lesz felesége, ugyanis ő Susanba (az idősebb nővér) szerelmes, aki ugyebár soha nem mehet már vissza. Ám, ahogy ezt is előadta, te jó ég. A nővérednél nincs gyönyörűbb-féleséget mondott Lucynek.

Na, Lucy meg a másik fele. A rész feléig ott kesergett, hogy Susan mennyire szép, ő meg mennyire nem – amúgy tökéletesen igaza van, ugyanis nem a legszemrevalóbb lánnyá serdült –, pluszban szánalmas kísérletekkel próbálta felhívni magára Caspian figyelmét – szerencsére hamar rájött, hogy a hercegnek esze ágában sincs nőként tekinteni rá.

Edmundot ismét megkísértette a Jégkirálynő, ám most már erős volt, és csak majdnem engedett a kísértésnek – az utolsó útjára csak összeszedte magát.

Lucy elrablóit sikerült szánalmassá tenniük. Azt hittem, óriások vitték el őt, de helyette apró, nagylábú, ugráló izék – még a nevük is röhej (nem is emlékszem rá).

A felbukkanó tengeri kígyó pedig végképp feltette az i-re a pontot (KLISÉÉÉ!). Komolyan, nem lerágott csont már? Muszáj minden tengeri filmbe ilyesféle szörny? De már az elején biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb fel fog bukkanni hasonló (bár én polipra tippeltem).

A legvégén természetesen megmentették az elrabolt narniaiakat, és ráleltek Aslan országára is – igaz, számomra nem derült ki, pontosan mi lenne az. Slusszpoén: Aslan közölte Lucyval és Eddel (Narnia másik két uralkodójával), hogy mivel nagyok, többé ők sem térhetnek vissza (gratula, C.S.Lewis), ellenben Eustace számára van még hely (ez is gáz. Na, nehogy az az ostoba, gyáva srác legyen a következő világmegmentő). Ja, és Czin Vitéz is elment, szóval Caspian kivételével az összes normális szereplőtől búcsúztunk – na jó, Jill Pole talán normális karakter lesz, ám ez a jövő zenéje. Ja, bocsánat, nem, ugyanis Caspian már idős uralkodó, így ő sem szerepel már. Remek. :(

 

Azért néhány pozitívumot is említenék (mert találtam, bár rettentő keveset):

– a legelső földrészen történtek (börtönzés, rabszolgasorsba taszítás) nagyon tetszettek, ott még komolyan úgy véltem, hogy érdekes filmre ültem

– Eustace sárkánnyá változtatása is jó ötlet, egyrészt, mert szeretem a sárkányokat, másrészt pedig addig sem kellett a kissrác nyafogását hallgatni :)

– nem maradhat ki az Cincz vitéz. Ő a tuti szereplő. Cserfes, vakmerő, nagyszájú, vicces, ám egyáltalán nem idegesítő.

– a csillag, Liliandil „szép” volt (nem külsőre); pulzáló, misztikus, megfoghatatlan. Látszott a megjelenésén, hogy nem evilági

– imádom a vizet, a tengert, így a környezet kimondottan megfogott – a silány kalózosdi-koppintás már kevésbé

 

Pontozás? Inkább ne... :)

 

 

 


Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...