
| Narnia Krónikái – A Hajnalvándor útja, betekintés a forgatás kulisszái mögé! |
|
|
|
| 2011. március 09. szerda, 16:07 |
|
A CÍMSZEREPLŐ „A Hajnalvándor több mint egyszerű díszlet – szögezi le Mark Johnson producer –, ő a film egyik főszereplője.” „Ez a leglátványosabb díszlet, amit valaha is láttam – teszi hozzá Andrew Adamson. – Szimbolikus erővel bír, akárcsak Aslan figurája.” „A Hajnalvándor a filmben Narniát jelképezi – folytatja Apted – Aki a fedélzetére lép, Narniába érkezett.” Barry Robison díszlettervező 2008 tavaszán kezdte A Hajnalvándor útja tervezését. Rengeteg inspirációt merített Cook kapitány naplójából, amely az Endeavor nevű vitorlást tett utazásairól szól, és alaposan áttanulmányozta magát a hajót, amely Sydney kikötőjében pihen. „Az első tervek kialakításakor az Endeaver arányait tekintettem irányadónak – magyarázza Robinson. – A Hajnalvándor végül is hat méterrel hosszabb lett, mint Cook legendás vitorlása, mert amikor Michael Aptednek felrajzoltam a Hajnalvándor első vázlatát az egyik stúdió falára, egy kicsit rövidnek találta, és nagyobb fedélzetet kért.” A vázlatokat makettek követték, végül a rendező és a stúdió által jóváhagyott tervek alapján elkezdődhetett a tényleges hajóépítés. Erre a munkára Robinson Mexikóból hozatott speciális tudású hajóácsokat, akik 21 hét alatt készítették el a vitorlást. „Ez a leghatalmasabb díszlet, amit valaha is csináltam – árulja el Robinson. – És az egyik legdrágább is: a tervezőket és hajóépítőket beleszámolva majdnem négyszázan dolgoztak rajta, és 2,7 millió dollárba került!” „A film csaknem fele a Hajnalcsillagon játszódik – teszi hozzá mosolyogva Apted –, muszáj volt, hogy valahogy kinézzen. Nem spóroltunk sem a munkán, sem a költségeken”. A hajó javarészt fából, acélból, polisztirénből és üvegszálból készült, de sok-sok más ragasztó- és építőanyagot is felhasználtak hozzá. Az egész instrumentum kézzel készült. Néhány adat a felhasznált anyagokról: Faanyag 2000 méter hajódeszka 3 km 90x45 szegőléc 500 tábla 9mm rétegelt lemez 300 liter ragasztó Műanyag 3 tonna üvegszál és gyanta 1,5 tonna szilikonos formázó 200 kiló latex Festékek 250 liter lakk 25,000 lap aranylemez 400 liter festék 35 kiló viasz Építőanyagok 100 köbméter polisztirén 2,5 tonna kemény bevonat 1,5 tonna mintázó agyag 30 köbméter uretánhab 30 tonna acél Kötélzet 4 km kötél Az elkészült díszletet a Warner Roadshow Studios 8. stúdiójában részekre bontották, és 35 hatalmas szállítójárművön az ötven kilométerre fekvő Cleveland Point félszigetre vitték, és összerakták, mint valami gigantikus puzzle-t. A külső forgatás végeztével ugyanezt a játékot eljátszották visszafelé: szétszedték a hajót, visszaszállították a stúdióba, és újból összerakták a belső felvételekhez. Robinson és Apted szeretett volna a Hajnalvándoron emléket állítani a csodálatos hajó tervezésében és építésében közreműködőknek, ezért a főárbocon elhelyeztek egy feliratot, amit Robinson írt: „Minden narniai hálatelt szívvel mond köszönetet a fenséges Hajnalcsillag készítőinek merész akaratukért és dolgos kezükért.” És a szöveg alatt ott sorjázik mindazok neve, akik segítettek megalkotni a királyi vitorlást. A Hajnalcsillag azonban sosem szállt vízre. Azt a hatást, hogy a tengeren siklik, egy gimbal nevű mozgásszabályozó mechanizmus biztosította. Ez a hatalmas eszköz (amelyből hatot építettek a film számára) úgy mozgatta a hajót, mintha a hullámok hátán lovagolna. Bár eredetileg úgy tervezték, hogy stúdióban, bluescreen technikával forgatják le a tengeri jeleneteket, az alkotók végül a külső felvétel mellett döntöttek. „Igazi napsütést, igazi szelet és felhőket akartunk a rendezővel – magyarázza a kétszeres Oscar-jelölt operatőr, Dante Spinotti. – Cleveland Pointon mindezt megkaptuk. Valóságos háttér elé tudtuk beállítani a hajót, és a gimballal ráadásul tetszőlegesen forgathattuk is, így bármilyen fényviszonyt elő tudtunk állítani.” Brian Cox, a különleges hatások supervisora jóval a Hajnalvándor tényleges megépítése előtt készíttetett magának egy hatvan centis makettet a hajóról, hogy rugós asztalon szimulálja a későbbi, gimbalos felvételeket. A praktikus kis modellnek később Apted és Spinotti is jó hasznát vette: egy iránytűvel felszerelt asztalnál vele tervezték meg nap mint nap, hogyan, milyen szögbe állítsák be a soron következő jelenetekhez a valódi, 15 tonnás Hajnalvándort. |