FSMH.HU

(Requiem for a Dream)

Amikor először láttam a filmet, szótlanul bámultam a képernyőre és merengtem, hogy mi történt itt, hogy mit láttam. Több napon át csak ez a film járt a fejemben mert egyszerűen állandóan az ott látott képsorok jutottak az eszembe. De, hogy senki se értsen félre ez a film nem egy horror melytől az étvágyad elmegy, hanem egy hullámvasúthoz hasonlítható utazás egy drámai világba melyben a néző egyszer fent máskor lent lesz akár a szereplők maguk.

A film rögtön egy családi perpatvarral kezdőik ahol Harry (Jared Leto) éppen próbálja az anyja TV-ét elvinni a házból, hogy eladván azt drogot vásárolhasson belőle. Persze ezalatt végig ott van legjobb barátja Tyrone (Marlon Wayans). Ez a jelenet rögtön bevezet minket abba, hogy ez a film nem a szokványos dráma vonalat követi. Pár képkockával arrébb megismerjük Mariont aki ugyan úgy mint a drogért Harryért is oda van. A történet röviden 4 álmodozóról szol melyben nem nagy álmok foglalnak helyet, sőt elképesztően keveset kérnek, még is sokat akarnak. Ezt nehéz elmagyarázni, de a drogok, a szerelem, a divatszalon, a tv-s szereplés, a magány olyan elegyet alkot az akarat és az álom között, hogy a végén már nem is tudjuk mit akartak a szereplők.

Az alakítások mind-mind nagyszerűek. Nem látunk igazán nagy hírű színészeket de ez csak sokkal személyesebbé teszi a filmet. Nem érzi az ember, hogy itt csak színészek vannak. Egyetlen nagy név talán a szereplőgárdában Ellen Burstyn aki korát nem szégyellve úgy vált a szemünk előtt egy magányos őrült idős hölgyé, hogy egyszerűen nem létezik, hogy ezt nem díjazták.

A látványvilága a film folyamatában változik. Az elején sokkal több színt vesz észre az ember. A vége felé azonban egy sokkal depressziósabb szürkésebb árnyaltú képet kapunk ami nem csak nyomasztó de még félelmetes is. Ehhez rátesz Clin Mansell zseniális szerzeménye mely nem bonyolultsága miatt foglya meg a nézőt hanem annak érettsége és baljós sugallata.

A rendezést Darren Aronofsky egyedi látásmódja teszi olyanná ami. A filmben érződik a naturalizmus. Elképesztő megoldás az is ahogy a rendező szemléltetni próbálta a drogozás mennyiségét a filmben. Pontosabban, hogy hányszor használják a szert a szereplők. Ezt erősen felnagyított képpel és hanggal tárja elénk felgyorsított klipes vágással.

Lehetne hibát keresni ebben filmben. Talán van is. De számomra ez egy ’csodálatos’ alkotás melyet a filmnézők és a kritikusok is vegyes fogadtatásban részesítettek. Ez a film egy igazi arculcsapás a néző felé mely megpróbál észhez téríteni vagy legalább is elgondolkoztatni. Tőlem 10/9.