Róma PDF Nyomtatás E-mail
norton / 2010. december 09. csütörtök, 21:05

"Minden városnak megvan a maga titkai". Rómának aztán voltak\vannak\lesznek titkai - az Örök Város minden történelmi korszakban pezsgő életet tudhatott a magáénak. Legsorsfordítóbb eseményei talán az ókorban történtek, abban az időszakban, amikor a Köztársaság hatalmas válságban szenvedett, és muszáj volt változtatni. Az ekkor történt eseményeket még Shakespeare-t is megihlette, Caesar utolsó soha el nem hangzott szavait mindenki ismeri. Ebbe a világba enged betekintést a Róma.

rome01

A történet főszereplői elsősorban nem a nagy emberek, hanem két katona Julius Caesar 13. légiójából: Lucius Vorenus, és Titus Pullo (valós személyek voltak, Caesar még A gall háború c. művében is megemlítette őket). Előbbi még a régiek méltóságát, és erkölcsiségét viseli magán, utóbbinak viszont az erkölcse körülbelül egy kalózéval egyezik. Miután a gall háború végefelé Caesar hadijelvényét, a sast ellopják, épp erre a két fickóra bízzák a visszaszerzését. Ezzel kezdődik kalandjaik a nagyok közt: Pompeius, Caesar, később pedig Octavianus és Marcus Antonius mellett, és minden egyes fontos eseményhez van valami közük, amolyan Forrest Gump-módra.

rome03

Az, ami már elsőre megfogott, az a hihetetlen kidolgozottság. Nem csak a látványra értve, hanem úgy általában. A valós történelmi helyszíneket, mint a Forum, vagy az Aventinus, a második évadban pedig Ostia kikötője félelmetesen szépen lett felépítve (a Cinecittá stúdióban az egész le is égett egyszer), ekkor még Róma nem az a hatalmas márványváros, mint Nero után, hanem kicsi, sáros, és mocskos, mindenütt földutakkal. A ruhákra is láthatóan nagy gondot fordítottak, mint az ételekre, szokásokra, kvázi mindenre.

rome02

A színészek nagyrészt britek, és kettő közülük jelentősebb színházi múlttal is rendelkeznek: Ciarán Hinds (Caesar), és Kenneth Cranham (Pompeius Magnus). Előbbié nálam a legjobb Caesar-alakítás, amit valaha láttam, utóbbi pedig minden szempontból méltó ellenfele volt a dictatornak, csak a történelem és a balszerencse állta az útját. Vorenus és Pullo (Kevin McKidd, és Ray Stevenson) is kiválóak, Octavianus (Max Pirkis) okossága egyáltalán nem idegesítő még kölyökként sem, Antonius (James Purefoy) pedig látványosan laza a nőbolondító playboy szerepében. No meg Kleopátra, aki ha talán nem is a legszebb nő a világon, de karaktere magával ragadó.

rome04

A sorozat, ellentétben a Spartacus: Blood and Sand-del egyáltalán nem a véres jelenetekre koncentrál, bár az igaz, hogy vér és szex is van dögivel a két évadban (Titus Pullo gladiátorjelente mindent visz), viszont a párbeszédek, a személyek közti konfliktusok (egy rakás van belőlük) fontosabbak. És szerencsére ezek érdekesek is, mivel többen is játszanak színházban, a drámai feszültséget jól elkapták sokszor. No azért látványos jelenetek is vannak: az első évadban Caesar diadalmenete, ahol néhány ezer embert biztosan össze lehet számlálni ott helyben, a másodikban a philippi csata.

rome05

Sajna mivel HBO-sorozatról van szó, az évadok elég rövidek (összesen 22 részes), a rengeteg pénz felemésztése miatt nem is tudták teljesen megcsinálni az egészet (öt évad volt tervbe véve), azonban úgy tűnik, hogy folytatni tudják film formájában. Nálam a Róma maradt idáig az etalon, még a Spartacus, a Tudorok, és a Katedrális sem tudta megdönteni. Véleményem szerint kihagyhatatlan a sorozat, muszáj legalább 1 részt látni belőle.


Módosítás dátuma: 2010. december 09. csütörtök, 21:42

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...