Sarah Connor krónikái PDF Nyomtatás E-mail
Administrator / 2009. február 27. péntek, 10:50

Terminátor sorozat

Tudtad-e hogy az új terminátor filmben a sorozat szereplői, nem bukkannak fel, vagyis más játssza el a szerepeket, és hogy Terminator Salvationt 2009. május 22-én mutatják be?

 

A Terminátor – Sarah Connor krónikái (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) egy, a Terminátor-filmek világában játszódó, amerikai televíziós sorozat, amely 2008. január 13-án 18 millió főt meghaladó nézettséggel debütált.

A bevezető epizód forgatását 2006. november 27-én kezdték meg és 2007. január 24-étől tartottak kiegészítő forgatást. Ezt az epizódot David Nutter rendezte, aki egyebek mellett olyan sorozatoknak adta meg a sikeres kezdés lehetőségét, mint az Odaát vagy a Smallville. Ezek után a munkálatokat felfüggesztették, várva, hogy a FOX-nál döntsenek a sorozat megrendelése mellett.

A FOX-tól később megszületett a döntés, és 2007. májusában nyilvánosságra hozták, hogy megrendelik a sorozatot a 2007/2008-as szezonra. A stáb ekkor előkészítette az első 13 rész forgatását, de a 2007 novemberében kezdődő írósztrájk miatt csak 9 epizód készülhetett el. A sorozat 2008. január 13-én debütált az Egyesült államokban, a FOX televíziócsatornán.[1] Magyarországon az RTL Klub tűzi műsorára 2009. február 3-tól.

Szereplők:

Több, a Terminátor filmekben megismert szereplő is szerepel a sorozatban, akiket azonban nem a filmekből ismert színészek alakítanak. A 300-ból ismerős Lena Headey váltja Linda Hamiltont Sarah Connor szerepében, a Hősökben Zach-et alakító Thomas Dekker pedig a korábban Edward Furlong és Nick Stahl által megformált fiatal John Connor szerepében tűnik fel.[2] Sarah és John védelmezőjének szerepében Summer Glaut láthatjuk, aki korábban a Firefly című sorozatban, és a hozzá kapcsolódó Serenity című filmben tűnt fel. Epizódszerepekben feltűnik még dr. Peter Silberman és Enrique Salceda, Sarah pszichiátere, illetve feketepiaci kapcsolata, valamint első védelmezője, Kyle Reese is.

Koncepció:

A Terminátor franchise új tagja Sarah Connor és tinédzser fia, John Connor alakja köré összpontosul. A sorozat bemutatja, hogy mi történik a Terminátor 2-ben látottak után, amikor a Cyberdyne Systems székhelyének felrobbantását követően Sarah és fia már a hatóságok elől is menekülni kényszerülnek, ugyanakkor nem adták fel tervüket, hogy megsemmisítsék az emberiséget fenyegető Skynetet. „A világ súlya nehezedik a vállaira, és közben fel kell nevelnie a fiát, aki egyszer az emberiség felszabadítója lehet.” – nyilatkozta James Middleton producer.

Mario Kassar és Andy Vajna producerek korábban a Terminátor 4. részét készítették elő, majd a Terminátor univerzum jogait eladták a Halcyon Company-nek. Az első új film a Terminator Salvation címet kapta és 2009. május 22-én mutatják be. A Sarah Connor krónikáinak szereplői semmilyen módon sem szerepelnek a filmben, figuráikat más színészek alakítják. Andy Vajna és James Middleton producerek korábban úgy nyilatkoztak, hogy a sorozatnak lesznek kapcsolódási pontjai az esetleges jövőbeli, új filmtrilógiával, de a sorozat és a film alkotói között végül semmilyen formában sem történt együttműködés.

Epizódok:

A sorozat első évada 2008. január 13-án debütált az amerikai FOX televíziócsatornán, majd a "kétnapos premier" keretében másnap folytatódott a második epizóddal. Ezt követően az egyes részek hétfőn 21 órakor kerültek adásba. A 2007-ben kezdődő írósztrájk miatt az eredetileg tervezett 13 epizód helyett 9 rész készült el. Az első évad fináléját március 3-án mutatták be.

2008 áprilisában megerősítést nyert, hogy a sorozat az év őszén visszatér a második évaddal. A 13 részes megrendelést az évad folyamán, 2008 októberében 22 részre egészítették ki. Az egyes epizódok 2008. szeptember 8-ától, új időpontban kerültek vetítésre, hogy elkerüljék a versenyt az NBC Hősök című sorozatával.[4]

   A szöveg szabadon felhasználható a GFDL szabályai szerint, melyet az alábbi linken olvashatsz el: GFDL 

 


Módosítás dátuma: 2009. február 27. péntek, 11:01

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...