Bárhogyis, ez a film a képernyő elé szögezi nézőjét, úgy robog végig rajta mint egy gőzhenger. Sokan a végére érve azt kérdezték: ennek a filmnek vajon kik voltak a célcsoportja?
A film kétségtelenül jó. De elsőre nehéz eldönteni, mi is alkotja a történet magját. És hát a szereplők... Az igazgatónő most egy nő akit férfi játszik, vagy egy férfi aki nőt játszik? Na és ez még egy könnyebb kérdés volt.
Nos, a kérdésre visszatérve: idehaza a célcsoport kissé elhanyagolt, de nemzetközileg korántsem okozna beazonosítása ekkora problémát. Ugyanazoknak készült a film, mint akik a szerepjátékokat is űzik: az egyetemistáknak. Ők azok akiket magas intelligenciaszint, élénk képzelet és nagy befogadóképesség jellemez.
Dögös lányokban nincs hiány (végülis egy leánykollégiumról volna szó), karakterekből még kevésbé. És jól is alakítják őket, nem csak a forgatókönyv lett ügyesen szerkesztve (és akkor már a rendező tisztes munkáját is említsük meg). A vicces viszont az, hogy az extrákban annál jobban szerepel valaki, minél kevésbé híres. Szinte fájdalmas látni ahogy pl. Rupert Everett szenved azon, hogy valami értelmeset, vagy legalább elegendő hosszúságút összehordjon.
Ja, az interjúkhoz a lassan már szokásos „kérdéspanel – ember válaszol” megoldást választották. Nos, úgy tűnik ezt is lehet rosszul csinálni. Nem tudom eldönteni, hogy egyenkérdéseket akartak ráhúzni egy monológra, túl rövidre próbálták vágni a válaszokat, vagy tényleg ennyire semitmondóan beszéltek?
De a lényeg a film. Kapunk St. Triniantól másfél óra elszabadult élvezetet. Kissé anarchikusra sikerült ez az alkotás (ami nem feltétlenül baj, hiszen a britteknél megvan ennek a saját hagyománya, csak hogy egy másik filmet mondjak: Tank Girl), de tanulhatunk is belőle. És most nem csak a műveltségi vetélkedő kérdéseire gondolok, amiben résztvesznek a képrablás közben...
Akinek pedig még ez sem elég, az kikockázhatja a zuhanyzós jelenetet. Végülis azért van a DVD-n ez a funkció, hogy használjuk! Egy biztos: a St. Triniansiak nem bánnák.
Designed by