Star trek kritika PDF Nyomtatás E-mail
poki / 2009. július 21. kedd, 10:30

Star trek, avagy a nagykedvencűrhajósmovie kritika.

 

Huhú, iegn vártam már ezt a filmet, de sajna csak most volt időm meglesni, végre egy olyan mű ami új, azomban maximális kikapcsolódást nyújt:).

 

Történet:

 

U.S.S. Enterprise fedélzetén helyet kapnak ifjú hőseink is, akik aztán majd megmentik  több évtizedes karrirjük folyamán jopárezerszer az egész univerzumot, nameg a szomszédosakat is. Kirk és Spock két teljesen különböző személyiség, akik hosszas viszálykodás után tudnak csak eggyességre jutni és egy olyan szövetséget közni melynek tétje az emberiség jövője. Egy olyan akciódús poénokkal telített utazáson vehetünk részt, amelyen még soha, bár eddig a star trek sorozatokkal és a filmekkel úgy voltam hogy felejtős, ez mégis telibetalált.

 

 

Szereplők:

 

Chris Pine (Kirk) és Zachary Quinto (Spock) felejthetetlen párost alkotnak, a vérbeli rajongót sztem nem csalódtak az elődjeikhez képest sem, illetve szívesen látnák újra őket az esetleges folytatások sokaságában. Zseniálisan nyomják az ellentétesdit, aztán mikor haverságra fordul a sztori, akkor sem jönnek zavarba és világi spanok lesznek. Na aztán a csajokat sem hagyjuk ki, a kis egzotikus szépség Zoe Saldana ha megsem szólalt volna is pont jó lett volna (elég jócsaj kategória a néni). Aztán aki a Gyűrűk urában megfordult az nálam csak jó lehet, tehát Karl Urban hozza a szokásos tökéletes szerethető figurát, talán őt lehet a poén cupidójának nevezni ebbe a műben.

 


Rendezés:

 

J.J. Abrams vérbeli akció rendező, nemtom ki hogy van vele nekem az Armageddon is egy nagy favorit és számomra már ott istenkirállyá nőtte ki magát. Szerény véleményem alapján simán érezni lehetett a stílusát az egész film alatt. Tömány akció, fergeteges poénok, jó csajok és ami a legfontosabb egy frankón összerakott és megvalósított történet, ami persze a forgatókönyvíró érdeme, de meglehet tutujkázni hogyha hogyha a rendező nem tudja vászonra vinni a dolgot. Több ilyen minőségi cucc kéne, ezt kéne erőltetni, mert az ilyen remekművekre lenne igény, legalábbis részemről.

 

 

Vélemény:

 

Annak ellenére hogy nem vagyok egy trek rajongó, lehet hogy innentől nekiállok legalább az egész estés moviket megnézni. Igaz 1 2 van amit láttam de igazából sohasem kötött le úgy mint mondjuk a Ster Wars, de kitudja soha sem késő elkezdeni:). Nem is tudom hogy hányast adjak, de a mostani gyatra felhozatalra, és a jókedvemet figyelembe véve dobok egy 10-est, egyrészt azért mert kötelező a darab azoknak akik rajonganak ezért a stílusért, valamint azoknak akik szeretik a jó filmeket. Aki szédül az űrhajókon illetve nem bukik a nagy fülekre az hanyagolhatja a művet, de én megnézném mindenki helyében:)



Módosítás dátuma: 2009. július 22. szerda, 04:58

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...