Star Wars - Boba Fett (szereplő) PDF Nyomtatás E-mail
poki / 2010. július 09. péntek, 19:24

Boba Fett egy fontos mellékszereplő George Lucas Csillagok háborúja című filmsorozatának világában. A filmek több szereplője vált igen népszerűvé és közismertté szerte a világban, de Boba Fett főképp azért különleges, mert epizódszereplő volta ellenére lett a filmsorozat egyik legnépszerűbb karaktere [1], sőt, kultuszfigura az Egyesült Államokban [2], de más területeken is kiemelten közkedvelt - holott az eredeti trilógiában mindössze négy sornyi szövege és pár, inkább másodpercekben, mint percekben mérhető rövid jelenete van.

Felszerelés [szerkesztés]

Apjától örökölte a Slave-1. nevű űrhajót, és mandalori páncéljait is (ezek közül kettő garnitúra a Sarlacc gyomrában, illetve korábbi küldetések során, lényegében megsemmisült vagy hasznavehetetlenné vált), ezeket azonban sokszor bővítette, módosította, illetve (főképp tönkremenetelük folytán) kiegészítette ill. részlegesen helyettesítette. A filmekben egy jellegzetes lézerkarabélyt hord, melyet egyes SW videojátékok dokumentációja „EE-3 energiakarabélyként” határoz meg. Egyébként ez egy átalakított Webley & Scott No.1 Mark rakétapisztoly.

BobaFett

A színfalak mögött [szerkesztés]

Boba Fett egy rajzfilmben jelent meg először a képernyőkön 1978-ban, a Star Wars: Holiday Special rajzfilmbetétjében (Egy hűséges vuki története - The story of a faithful wookie). Hangját Don Francks adta.

Az eredeti trilógiában a fejvadászt alakító Jeremy Bulloch részben a Fettnek a félelmetes Vader irányában megnyilvánuló „nyegleségével” magyarázta azt a látszólag érthetetlen jelenséget, miszerint Boba Fett a filmsorozat egyik legnépszerűbb karaktere, ha rajongóinak számát a karakter filmbeli jeleneteinek összhosszához mérjük (az egész eredeti trilógiában szerepe mindösszesen négy sornyi, igen lakonikus párbeszédre, egy sikoltásra és néhány pár másodperces néma jelenetre korlátozódik. Összesen pontosan 30 artikulált angol szót mond ki). A karakter népszerűségének másik oka Bulloch szerint a jól sikerült jelmezben keresendő.[10] Ezt Joe Johnston tervezte.

Bulloch egy másik interjúban azt is elmondta, hogy Fett megformálásában sokat segített rajongása Sergio Leone westernjei iránt, különösen Clint Eastwood alakítása („Joe”) az Egy maréknyi dollárért c. filmben. „Pont ugyanaz a dolog - csak épp páncélban.”[11] Bulloch arra is felhívta a figyelmet, hogy Boba Fett és Han Solo ellenségeskedése nem véletlen, hiszen a két karakter, a külsőtől eltekintve, nagyon is hasonlít, csak más-más oldalon állnak. Az új, az előzményeket bemutató trilógiában Bulloch szerint Darth Maul alakja hasonlít leginkább Boba Fettéhez:[11] a szerepe épp olyan néma és rövid, ugyanakkor éppen olyan jelentős a cselekményben, és az alakja is a rejtélyek homályába vész.


Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...