
| Star Wars - Nute Gunray (szereplő) |
|
|
|
| 2010. július 09. péntek, 20:09 |
|
Nute Gunray a Csillagok háborúja című film egyik szereplője. A neimoidiai fajba tartozik, ő vezette a Kereskedelmi Szövetséget, egy bányászati, szállítási és kereskedelmi konzorciumot, amely fontos szerepet játszott a Régi Köztársaság felbomlásában. Nem kis részben Gunraynek köszönhető, hogy a Kereskedelmi Szövetségben a neimoidiánok vehették át végleg a vezető szerepet, ugyanis a Végrehajtó Vezérigazgatóság más tagjait egy konferencián legyilkoltatta. A Szenátus sok tagját töltötte el félelemmel, hogy a Kereskedelmi Szövetség - a kalózokra való hivatkozással - a köztársaság végének korára fegyveres hadiflottát hozott létre, valamint hogy egyre nagyobb befolyást szerez a Szenátusban, és a kapzsiság és korrupció szellemét terjeszti. Több szenátor úgy próbálta csökkenteni a Szövetség erejét, és növelni a köztársaságét, hogy törvényt fogadtattak el a kereskedelmi utak megadóztatásáról. A Szövetség vezetőségét felháborította, hogy nyirbálni akarják a nyereségét, és bosszút állt a Köztársaságon a parányi és védtelen Naboo bolygó blokád alá vételével. Közben lepaktált Darth Sidious-szal, aki számos szenátort tartott a befolyása alatt. Hamarosan a Sith nagyúr parancsára a Szövetség csatahajói megszállták a Naboo-t, és a harci droidok, OOM-9 droidparancsnok vezetésével elfoglalták a fővárost, Theedet.
Gunray Sidious ösztönzésére megpróbálta aláíratni a királynővel a megszállás törvényesítését kimondó okiratot. Padmé Amidala azonban meg tudott szökni, eljutott a Coruscantra, ahol a Szenátus elé vitték az ügyet. Az intézkedéseket azonban a KSZ szenátora, Lott Dod a Gran Protektorátus korrupt szenátora segítségével elszabotálta. Ezért Amidala titokban visszatért a Naboo-ra, és felkelést robbantott ki. A Kereskedelmi Szövetség elbukott, mikor csellel elfogták az alkirályt és felrobbantották a Droidvezérlő Központot. Nute Gunrayt és helyettesét, Rune Haakot köztársasági bíróság elé vitték. Hosszas pereskedés és 4 legfelsőbb bírósági tárgyalás sem tudta elérni, hogy Gunrayt megfosszák helytartói címétől, és a Szövetség kereskedési jogát sem függesztették fel: a demokratikus intézmények csődöt mondtak. Gunray elhatározta, hogy meggyilkoltatja Amidalát, akit a nabooi csata után hamarosan szenátorrá választottak. Likvidálásának szinte lehetetlen feladatát a Galaxis egyik legjobb fejvadásza, Jango Fett kapta, de Fett többször is kudarcot vallott, mert Padméra két Jedi testőr vigyázott. 10 évvel később Gunray belépett a Független Rendszerek Konföderációjába, több egyesülettel együtt. Így szeparatista vezető lett, San Hill, Kisebb Poggle, Wat Tambor, Shu Mai, Po Nudo és Passel Argente mellett. A szeparatista vezetők a Geonosis bolygón gyűltek össze tárgyalni, de felfedezték, hogy Obi-Wan Kenobi, Amidala volt Jedi testőre figyeli őket, elfogták őt is és a megmentésére siető Amidalát és Anakin Skywalkert is. Gunray már a vesztőhelyen látta Amidala szenátort, aki pár percen belül meghal, ha nem érkezik meg Yoda mester egy klónhadsereggel. A Geonosisi csatát elveszítették a szeparatisták. Gunray és szövetségi hajói azonban az elsők között voltak, akik elmenekültek onnan. Három évvel később már nyíltan a Köztársaság ellen volt. A szeparatista vezetők Utapau bolygójára mentek, ott volt a főhadiszállásuk, majd később a Mustafaron. Mikor a Köztársaság elbukott, és létrejött a Birodalom, a vezetők jutalmat vártak Palpatine császártól. az új Sith tanítvány, Darth Vader Mustafarra érkezett, és megadta a "jutalmukat". Először San Hillt, az Intergalaktikus Bank Klán vezetőjét vágta le, majd a Geonosis nagyhercegét, Kisebb Poggle-t. Azután a Kereskedelmi Céh fejese, Shu Mai jött. Végül már csak hárman maradtak: A neimoidiai alkirály helyettese, Rune Haako hiába próbálta meggyőzni Vadert arról, hogy ne ölje meg, hamarosan a feje hullott a földre. Wat Tambor karja, majd feje is leválasztódott a testről. Az utolsó Nute Gunray maradt. Nem sokáig könyöröghetett életéért, Vader a szívébe mélyesztette a fénykardot. |
