
| The walking dead 1. évad kritika összefoglaló |
|
|
|
| 2010. december 09. csütörtök, 18:56 |
|
Azt lehet mondani hogy az év egyik meglepetés sorozata, amely részben igaz, mivel azért a katarzis érzés számomra kicsit elmaradt. A szereplőgárda sem az a kiemelkedő, jól kiválogatott csapat. Mégis valami miatt, a sorozat iszonyatosan leköti az embert, és előfordulhatnak olyan balesetek mint velem, hogy egyben ledarálható az első évadnak nevezett 6 rész. Történet: Az emberiséget megtámadta egy vírus, ezáltal a szerencsések kivételével mindenki agyhallottként tengeti a mindennapjait. A túlélők napról napra azon fáradoznak, hogy kis szerencsével megérjék a holnapot. Szerelmi háromszögtől, láb nélküli zombiig van minden, mi szem szájnak ingere. Rengetek kiskaput hagytak a történetben, így nem fog túl nagy nehézséget okozni a folytatás megírása, reméljük picit jobban fog menni mint eddig, mert valljuk be, hasonló dolgokat láthattunk már egészestés filmek formájában.
Szereplők és rendezés: A rendezéssel nincs is baj, mivel kihozták a sztoriból a maximumot, illetve azt, amit ezzel a szereplőgárdával kilehetett. Frank Darabont meglehetősen jól keverte a lapokat, remek kis jeleneteket ütöttek össze. (A lovaglós rész a legnagyobb, persze lenne még mit kiemelni). A szereplőgárda viszont számomra kicsit idegen maradt, nem mondhatnám senkire azt, hogy sajnálnám, ha esetleg kicsit megkóstolnák a zombik. Reméljük e tekintetben is tudnak javulni az eddigiekhez, mert azért elférne. Vélemény: Rendkívül jól szórakoztam, és nagyon várom a folytatást. Viszont nagyon fel kell kötni a gatyát, hogyha tartani szeretnék a 6 millás nézettségi rekordot, mivel vannak olyan hibák, ami miatt hamar megcsappanhat a rajongótábor. Mindemellett üde folt ez így az értékelhetetlen pár rész megélő szerencsétlen sorozatoknál. Rengeteg kiindulási pont van a folytatáshoz, ami el is kell, mivel egy sorozatról beszélünk, ami szerencsés esetben több szálon csordogál. Nézze meg mindenki, vesztenivaló nem igen van!
|
| Módosítás dátuma: 2010. december 09. csütörtök, 19:31 |