Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak PDF Nyomtatás E-mail
poki / 2010. július 01. csütörtök, 10:29

Hercules Twilight módra :(

Alapszintű görög mitológia lecke, kizárólag kezdőknek és nem túl nagy eszmefuttatásokra éhező, kevéssel is beérő, főként széparcú tini sztárokat kedvelő tini lányoknak. Körülbelül így lehet körbeírni, ezt a kissé gyengéd érzelmeket ébresztő (persze nem bennem) remekművet. Komolyan mondom, ennél a Hercules sorozat 1000000* izgalmasabb volt.

Történet:

Ismerd meg önmagad - ezt tanácsolták a régi görögök, és Percy Jackson ismeri is magát. Legalább is azt hiszi. A 12 éves srác nem tökéletes gyerek, jó néhány iskolából kirúgták már, de ő jól elvan így is. Hamarosan azonban rájön, hogy semmi sem az, aminek látszik. Egy furcsa idegen rábeszéli anyját, hogy küldje el egy különös nyári táborba, ami nem más, mint a félistenek titkos kiképzőközpontja. Percy itt tudja meg, hogy ő igazából Poszeidón eltitkolt fia. A fiú a görög mitológia szereplői között találja magát, és kénytelen részt venni hadakozásaikban: őt küldik el, hogy visszaszerezze Zeusz ellopott villámját, amit Hadész, az alvilág ura rejteget. Percy földön, égen és föld alatt üldözi a lopott villámot, közben nagyon jól szórakozik a halhatatlanok között, és isteni szerencséje van: teljesíti a feladatát, eljut New Yorkba, ahol az Empire State Building tetején várja őt az istenek és emberek ura: Zeusz.

percy 2

Szereplők és rendezés:

Logan Lerman (Percy Jackson), gondolt egyet magába, összeszedte a csapatát és szétcsapott az istenek környékén. Ez mind szép és jó, de ezzel karriert nem fog csinálni, persze a 10 és 18 éves tini lányok kedvenceinek hadát népesítheti ő is, de ez édeskevés. Védelmére szóljon, hogy ennyi idősen James Bond filmekben nem nagyon tündökölhet, valamint a filmes szakma is csak az ilyen látványfilmeket kívánja az arcunkba tolni, esélyt sem hagyva arra, hogy maradandó élményt nyújtsanak, egy valősebb darabbal. Többiekről nem is nagyon beszélnék, mivel fel nem tudom fogni, hogy ilyen filmekbe ír alá egy  Uma Thurman (Medúsa) vagy egy
Pierce Brosnan (Khirón). Chris Columbus, a rendező, olyan remekekkel büszkélkedhet, mint a reszkessetek betörők, vagy a kétszáz éves ember. Erre itt van, ez a nem tudom mi, ami minden szempontból gyenge és unalmas. Próbálja az ember élvezni, keresi benne azt a pontot, ami miatt szimpatikus lehet, de aztán fél úton feladja. (nincs semmi, ami felkeltené az érdeklődésünket és csak egy kicsit is kíváncsivá tenne a folytatást illetően)

percy 1

Értékelés:

Aki végigolvasta előző szavaimat, érezheti a szolid elégedetlenséget és érthetetlenséget. Az egész film valami iszonyatosan érdektelen a néző számára, egy cseppnyi együttérzést sem sikerül mutatni, még akkor sem, ha félisten vagy, vagy legalább rokonod egy kentaur. Olyan szinten sablonos és kiszámítható az egész film, hogy ritkán lát ilyet az ember, de egy jó darabig elég is belőle. Persze a látványra nem lehet panasz, de ha csak ez az ami megfog egy filmben, akkor másnap a címére sem fogsz emlékezni. Érthetetlen komolyan, nem is az, hogy gyenge film, hanem az, hogy egyáltalán minek kell ilyet csinálni. Annyira nem gáz hogy kikapcsold, szódával elmegy, ha épp jóindulatú vagy, de ismerek olyat, aki félidőben kinyomta. Értékelés kb 5-ös, mitológia és fantasy kedvelőknek gyenge 6-os.

Módosítás dátuma: 2010. július 01. csütörtök, 10:37

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Üzeno"Fal :D


ShoutMix chat widget
IMDB heti top
Bejelentkeze's
Fiók létrehozása
Elérhetőségeink
Login

Bejelentkezés



Register

Fiók létrehozása

Question

Elérhetőségeink



A tárhelyet szolgáltatja:

tarhely.eu

Partnereink

Cms rendszerek, kezdőknek és profiknak Filmőrület határok nélkül! Joomla templates and extensions Saját készítésű dvd borítók és cimkék Minden ami film! Filmadatbázis profi szinten! 14 nap lenne az élet?? Segíts!! Minden ami Joomla! Profi tárhely, tapasztaltan maximalista! Saját készítésű dvd borítók és cimkék Film és sorozat kritikák! Magyar filmadatbázis Nemzetközi filmadatbázis Saját készítésű dvd cimkék! Saját készítésű dvd borítók fóruma Spencer & Hill rajongói oldal!

Az újságárúsoknál

VOXCimlap_160

Képek az oldalról

killshot2.jpg

Statisztika

Tagok : 121
Tartalom : 815
Webcímek : 6
Tartalom találatai : 208502

Hírdetésmertazjó!

Utcai vegyes..

TV újság:

YouTube keresés:

keresőoptimalizálás