
| X-Men – A kívülállók |
|
|
|
| 2009. március 12. csütörtök, 18:04 |
Fantasztikus akciófilmTudtad-e hogy a folytatás X-Men 2 címmel 2003-ban került a mozikba, ezt követte a 2006-os X-Men: Az ellenállás vége?
Az X-Men – A kívülállók egy 2000-res fantasztikus akciófilm, az X-Men képregény mutánsainak szereplésével. A film a képregénymegfilmesítési hullám elindítójának tekinthető.
A Bryan Singer rendező kezei alatt készült film cselekményvezetése az Egyesült Államokban jelen lévő előítéletekre és diszkriminációra is kitér. A forgatókönyvet David Hayter írta, aki feltűnik a filmben egy rendőr cameo szerepében. 1998-ig tartott, míg a produkció rendezőt talált, aki végül a kritikailag széles körben dicsért Közönséges bűnözők című thriller direktora, Bryan Singer lett. 2000 nyarán a 20th Century Fox forgalmazásában mozikba került a 75 millió dolláros produkció. A filmben Küklopsz, Jean Grey és Ciklon az X-Men csapat egyenruhás tagjai, s egyben tanárok Xavier professzor iskolájában, mely a különleges adottságokkal rendelkező fiatalok számára alapult. Farkas és Vadóc két menekülő mutáns, akiknek útja keresztezi az X-Menekét. A csapat szembekerül Magnetóval, aki megalkotta a gépezetet, amivel képes az embereket mutánssá változtatni, s a találmányt a világ vezetőinek találkozóján készül bevetni. Magneto mutánsokból álló Testvériségének tagja Mystique, Kardfog és Varangy. A film jó visszajelzéseket kapott, kivívta a rajongók elégedettségét, s mindemellett 157,3 millió dollárt hozott az Egyesült Államokban, amivel megalapozta további Marvel-képregények mozivászonra lépését, többek között Pókemberét, Fenegyerekét és Hulkét.
Feltűnő mutánsok [szerkesztés]: A békés jövőben reménykedő Charles Xavier összegyűjti azokat, akiknek különleges képességük adatott, amivel az emberiséget védelmezhetik, akik félik és megvetik őket. Az X-Menek névsorán szerepel
Később Xavier csapatához szegődik még két egyén,
Eric Lehnsherr mágneses hatalma révén aki képes irányítani bármit ami fémből van, létrehozta a mutánsok fenyegető csapatát, a Mutánsok Testvériségét. Tagjai
Feltűnik továbbá:
![]() Reakciók és box office [szerkesztés]: A film a 2000-res év egyik legsikeresebbje lett, több, mint 296 millió dollárt keresett világszerte, s hazájában az év 8. legjövedelmezőbb alkotása lett. Az X-Men – A kívülállókat úgy tartják számon, mint a hollywoodi "képregény-filmek korának" elindítóját, mivel a box office-siker olyan filmeket segített tovább a megvalósulás felé, mint a Pókember, a Pókember 2, a Daredevil, a fenegyerek, A Fantasztikus Négyes, a Megtorló, a Constantine, a démonvadász, a Batman: Kezdődik!, a V mint vérbosszú, a Hulk, a Superman visszatér, A szellemlovas és természetesen az X-Men 2 és az X-Men: Az ellenállás vége. Akadtak rajongók, akik nem voltak teljesen elégedettek az X-Men első nagyívű adaptációjával. Számos szó érte a jelemezeken való változtatást, illetve Vadóc rémült, naiv és védtelen ábrázolását. A másik komolyabb panasz az volt, hogy Farkas a többi mutánshoz képest kiemelt szerepet kapott. Sok rajongó érezte úgy, hogy Küklopsz a képregénybeli meghatározó szerepét elvesztette, hosszú ideje tartó románca Jean Greyjel pedig minimálisan van jelen, hogy Farkas csapatbeli szerepét kiemeljék a szerelmi háromszög által. Érdekességek [szerkesztés]: A filmben felbukan Stan Lee is. Hotdogárust alakít a tengerparti jelenetben. A kamionsofőr, aki Vadócot Kanadába szállította, George Búza, ő alakította Bestia hangját a rajzfilmváltozatban.
A szöveg szabadon felhasználható a GFDL szabályai szerint, melyet az alábbi linken olvashatsz el: GFDL |
| Módosítás dátuma: 2009. március 12. csütörtök, 18:15 |