Zsmurki (Жмурки, 2005) PDF Nyomtatás E-mail
norton / 2010. december 14. kedd, 19:09

A sok amerikai szemét közt mindig felüdülés látni egy-egy nagyon nem nyugati filmet. A dán komor vígjátékokat (Sült zöld paradicsom pl), az izlandi burleszkeket, de keletről is szépen jönnek a jó filmek, mint a lengyelek történelmi filmjei (Pan Tadeusz, vagy a Tűzzel-vassal)... és sajnos mostanában méltatlanul kevés film jön Oroszországból.

zsmurki1

A rendszerváltás előtt bérelt helye volt a régi szovjet moziknak a keleti blokk összes országában, ami tulajdonképp ugyanolyan állapot, mint amikor most a gyengébbnél gyengébb bajor komédiák hada jön át a határon. Az orosz filmezés jelenleg olyannyira nem ismert magyar földön, hogy még mindig a Háború és béke Bondarcsuk által megrendezett változata van itt, miközben az öregnek a fia, Fjodor Bondarcsuk megcsinálta az elsőosztályú háborús filmjét (9-ya Rota, azaz a Kilencedik század). A Zsmurki is egy ilyen ismeretlen remekmű (azért angol nyelvterületen megjelent Blind Man's Bluff, illetve Dead Man's Bluff címen), méghozzá az itthon talán nem teljesen ismeretlen Alekszej Balabanovtól, akinek a Fivér két részét köszönhetjük, illetve a A háború című filmet. Maga a Zsmurki szót nehéz lefordítani, mert az oroszok a libikókától a hintázásig minden gyerekjátékra ezt a szót használják - azért a gengszerek még mindig az orosz rulettre célozgatnak ezzel.

zsmurki2

Nagyon hasonló a Guy Ritchie filmekhez: adva van a két főhősünk, Szergej és Simon (Alekszej Panyin, és Dimitrij Djuzsev, utóbbi iszonyatosan karakter arcú színész, általában gengszereket játszik), akik a helyi bunkó keresztapának, Szergej Mikhalicsnak dolgoznak (Nikita Mihajlov alakítja, a modern oroszok rendezőatyja). Egyszerű, fegyverforgatáshoz és beszólogatáshoz szokott életüket felkavarja egy hatalmas adag heroin, a Zsaru, 3 pitiáner rabló (köztük egy fekete ! orosszal), egy dühös szomszéd, és Doktor (Alekszej Szerebrjakov). Amiknek persze a főnök Mikhalics nem igazán örül.

zsmurki3

A már Ritchie-nél megszokott "mindenki összefut mindenkivel" működik, azonban néhány dolog más: a sötét humor orosz vaskossággal van átitatva (állandóan azon poénkodnak, hogy a fekete orosz bizonyára etióp-e), továbbá közel sem úgy pörögnek a dolgok, no meg oroszokról beszélünk, hát szépen be is lett mutatva a peresztrojka utáni Oroszország, ott ahol a rubel semmit sem ér, kezdenek imperialista zenét hallgatni, sőt, még amerikanszkij McDonald's is van már, kilométeres sorral.

zsmurki4

Az orosz kisvárosi környék (jó, náluk a többmillió fős település náluk még kisváros) az őszi (tavaszi?) időben iszonyúan lehangoló, az alig érezhető, de jelenlévő politikai háttér, és az oligarchák felemelkedése (mint Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa) ad különösen oroszos ízt a filmnek. Az is külön rádob a hangulatra, hogy vodkával érzéstelenítenek, ugyanakkor az orosz biliárd közben is felhasználják, mint nehezítő tényező, no meg majdnem mindenki széldzsekit és szélgatyát visel. A szövegek is hatalmasak, sajnos a feliratos volta miatt a filmnek egy csomó poén valószínűleg elvesződik az éterben.

zsmurki5

Külön érdekesség, hogy Nitika Mihajlovon (a Csalóka napfény, és a Szibériai borbély rendezője) kívül több más, számunkra totál ismeretlen, de orosz földön imádott színész is mellékszerepet vállalt: Andrej Panyin az Építész, illetve Andrej Kraszko a pipa szomszéd, Dimitrij Pezcov pedig az ügyvéd.

zsmurki6

Ha valami nagyon eredetire fáj az ember foga, tízpontos a film. Még az esetleges vontatottság sem von le az értékéből, és hát mégis csak orosz. Ínyenceknek kötelező.


Módosítás dátuma: 2010. december 14. kedd, 20:14

Lájk! :)

Partnereink!

filmtrailer uj

filmhirek

horrorblog

filmindex

filmdzsungel

sorozatportal-mini

pocokfelirat

koczy blog

filmklub

tarhely

illatosut4

tamklub

cms

rs

PageRank féle...